Lezárt projektek

2023

KOMPLEX SZOCIÁLIS TÁMOGATÁS MENEKÜLTEK ÉS MENEDÉKKÉRŐK SZÁMÁRA MAGYARORSZÁGON

A Menedék a komplex szociális munka eszköztárán keresztül, egyéni és csoportos foglalkozások keretében segíti a menekülteket, oltalmazottakat és harmadik országbeli állampolgárokat társadalmi integrációjukban és segít abban, hogy sikeresen boldoguljanak a hétköznapokban. A projekt három pillére az inklúzió folyamatának segítése, a gyermekvédelem és iskolai integráció támogatása, illetve a közösségek mobilizálása, migráns közösségek bevonása.

2022

SAFEmployment Hungary

A SAFEmployment Hungary Projekt keretében az Ukrajnából érkezettek munkaerőpiaci kizsákmányolása ellen kívánunk küzdeni és a kizsákmányolás potenciális áldozatait segíteni. Célunk az, hogy hozzájáruljunk az Ukrajnából menekülők tisztességes és jogszerű magyarországi munkavállalásához, és ezzel támogassuk integrációjukat.

Ukrajnából érkező gyermekek pszichoszociális és oktatási támogatása, valamint a velük foglalkozó szakemberek és önkéntesek fejlesztése.

A projekt célja, hogy segítsük az iskolai integrációját az Ukrajnából érkező gyerekeknek és családjaiknak, valamint felkészítsük az őket fogadó iskolákat a gördülékeny integrációra. A projekt négy lépésben valósul meg. 

2021

Közösségi programok a nemzetközi védelemben részesülők izolációjának enyhítésére

A Julia Taft Menekültügyi Alapja által támogatott projekt keretében olyan közösségi programokat szervezünk melynek során migráns hátterű emberek (köztük menekültek) és a helyi társadalom találkozhat, megismerheti egymást és megerősítheti helyi kapcsolódásukat a közösségen keresztül.

NIEM: Nemzeti Integrációt Értékelő Mechanizmus - V4NIEM: A visegrádi országok nemzeti integrációt értékelő mechanizmusa

A hat éven átívelő, 15 partnerországot magába foglaló nemzetközi projekt célja, hogy felkészítse az integrációval foglalkozó szakembereket és döntéshozókat az új kihívásokra, elősegítve a nemzetközi védelemben részesülők integrációs lehetőségeit.

2020

2019

Career Path

A projekt célja, hogy lehetővé tegye az Európán kívüli országokból érkező migráns munkavállalók számára szakmai törekvéseik megvalósítását és karrier lehetőségeik kiaknázását. 

Introducing Gamification in vocational education and training for professionals and Social Work in the field migrant children protection and support

A 2017 novemberében induló GVETS projekt célja, hogy egy online interdiszciplináris tréning platformot hozzon létre a gamifikáció módszerének alkalmazásával olyan szakemberek számára, akik migráns hátterű gyerekekkel foglalkoznak munkájuk során.

RAISD: Reshaping Attention and Inclusion Strategies for Distinctively vulnerable people among the forcibly displaced

A RAISD (Reshaping Attention and Inclusion Strategies for Distinctively vulnerable people among the forcibly displaced) projekt célja, hogy a hazájukat elhagyni kényszerülők körében azonosítsuk a különösen sérülékeny csoportokat, megvizsgáljuk speciális szükségleteiket, valamint megfelelő módszereket, gyakorlatokat találjunk a velük való munkához.

2018

SIMILAR- Supporting Integration of Migrant Learners, Asylum Seekers and Refugees Erasmus + Strategic Partnership project

A projekt célja, hogy a bevándorlókkal/menekültekkel foglalkozó szakembereket (szociális munkások, pedagógusok, köztisztviselők és önkéntesek stb), egy olyan sokoldalú programmal támogassa, melynek szerves része a személyes kommunikáció és a közös munka  magával a célcsoporttal.

2017

Működjünk együtt!

Projektünk célja, hogy a nemzetközi védelmet élvezők számára a szükségleteiknek megfelelő segítségnyújtást biztosítsunk a szociális munka módszereivel annak érdekében, hogy a magyar állampolgárokéval egyenlő eséllyel jussanak hozzá jogosultságaikhoz, ezáltal pedig minél előbb kialakítsák önálló életvitelüket.

2016

Mentor-Állás

Projektünk célja a sérülékeny, hátrányos helyzetű harmadik országbeli állampolgárok – különösen nemzetközi védelemben részesülők – foglalkoztathatóságának növelése és a munkaerőpiacon történő stabil megmaradásuk elősegítése. A sikeres munkavállalást és a munka megtartását komplexen, a munkakeresőt és a munkáltatót is támogatva segítjük.

Szakszerűség és kompetencia

A projekt célja az idegenrendészeti eljáráshoz és az idegenrendészeti őrizet végrehajtásához kapcsolódó tevékenységet végző szakemberek képzése, a képzési struktúra fenntarthatóvá tételének támogatása a felmerülő szükségletekre rugalmasan reflektáló programokkal.

Támogató szolgáltatások idegenrendészeti eljárás alatt állóknak

Az idegenrendészeti eljárás alá vont külföldiek akár több hónapig is őrizetben vannak a rendőrség által működtetett őrzött szállásokon, Kiskunhalason, Nyírbátorban, Győrben és a Repülőtéri Rendőrigazgatóságon. A fogvatartás ideje alatt az őrizetesek fizikai és mentális állapota folyamatosan romlik. A projekt célja az így kialakult hátrányok enyhítése, és a fenntartható hazatérés ösztönzése. 

2015

Osztályterem

A projekt célja, hogy elő-integrációs iskolai foglalkozásokat nyújtsunk a Magyarországra kísérő nélkül érkező kiskorúaknak, illetve a menedékkérő családok kiskorú gyermekeinek.

Sokszínvilág

A projekt célja a migrációval kapcsolatos társadalmi tudatosság és érzékenység növelése, a nyitottság és befogadás erősítése óvodás gyermekek, általános-, és középiskolás tanulók körében.

Szinergia

A projekt célja, hogy migránsokkal dolgozó szakemberek (pedagógusok, gyermekvédelemben dolgozók, egészségügyi dolgozók, közterületi járőrök) számára térítésmentes szakmai önismeret fejlesztő képzéseket szervezzen. 

 

Szivárvány

A projekt a befogadó állomáson tartózkodó gyerekek közoktatásba való bekapcsolódási esélyének növelésére, a gyerekek tanulási készségeinek, pszichés állapotának, szocializációjának, társas kompetenciáinak fejlesztésére irányult.

2014

Horizont

A projekt célja, hogy az állami támogatás nyújtotta szolgáltatások kiegészítésével a menekültek és oltalmazottak társadalmi beilleszkedése javuljon, Magyarországon tényleges és tartós védelmet élvezhessenek, és minél kevesebben kényszerüljenek közülük más országba vándorolni a nagyobb biztonság reményében.

Iránytű

A képzéseket ajánljuk mindazon szakembereknek, akik munkájuk során harmadik országbeli állampolgárokkal is kapcsolatba kerülnek, kerülhetnek és szeretnék hatékonyabban végezni munkájukat.