Készségfejlesztés menekülteknek

Az IKEA a Menedék Egyesülettel együttműködve hároméves projektet valósít meg Magyarországon a nemzetközi védelemben részesítettek támogatására. Az IKEA összesen 32 munkahelyet kínál a program résztvevőinek Budapesten.

Projekt időtartama
2020 - 2024
Projektfelelős
Oláh Zsófia
Támogató
IKEA

A kezdeményezéssel lehetőséget szeretnénk teremteni a nemzetközi védelemben részesítettek számára, hogy munkatapasztalatot szerezzenek, új készségeket sajátítsanak el, és ezáltal nagyobb eséllyel találjanak munkát akár az IKEA áruházakban, akár más cégeknél. 
 
A program során az érdeklődők magyar tanfolyamon vehetnek részt, illetve lehetőségük nyílik részt venni álláskereső klubokon, amelyek során kollégáink támogatást nyújtanak többek között az önéletrajzírásban, interjúra való felkészülésben és megismertetik az érintetteket a legfontosabb magyarországi munkajogokkal. A felkészítést követően bemutatjuk az IKEA nyitott pozícióit, és segítünk a jelentkezési folyamatban. A felvételt nyert ügyfeleket támogatjuk abban is, hogy beilleszkedjenek új munkahelyükre és a sikeres munkaerőpiaci integrációjukat a fogadó szervezet munkatársainak képzésével is támogatjuk.

Bővebb információ a programról: https://www.ikea.com/hu/hu/this-is-ikea/community-engagement/az-ikea-se…