Képzések
A többségi társadalom megszólítása mellett elengedhetetlennek tartjuk az érintettekkel foglalkozó szakemberek képzését is. A hatékony együttműködés és a szakmai önismeret mélyítése érdekében migráns-specifikus, interkulturális, konfliktuskezelő és egyéb kompetenciafejlesztő képzésekkel segítjük az egyénekkel és családokkal is foglalkozó szociális szakemberek, ügyintézők, pedagógusok, gyermekvédelmi szakemberek, egészségügyben és rendvédelemben dolgozók, a menekülteket befogadó állomások és őrzött szállások alkalmazottainak munkáját.
A célcsoportokra szabott, változatos felépítésű és intenzitású képzések több szinten segítik a résztvevőket. A tudást, ismereteket közvetítő képzéseken a migrációval kapcsolatos tudnivalókat adjuk át a jogszabályi háttértől a migránsok élethelyzetére vonatkozó részletekig. Az eltérő hátterű emberek találkozása szinte mindig konfliktusokat eredményez, ezért tréningjeinken figyelmet fordítunk arra is, hogy a résztvevők gyakorolhassák, hogy a hozzájuk képest másképpen működő emberekkel miként tudnak hatékonyan együttműködni a munkájuk során. A nyitott, befogadó attitűd fejlesztése révén a résztvevők olyan kompetenciákra tesznek szert, melyek segítik a kulturális gyökerű konfliktusok felismerését és kezelését. A szakmai önismeret-fejlesztést célzó migráns-specifikus képzéseink által a segítő szakemberek, pedagógusok interkulturális kompetenciája fejlődik.
Felnőttképzési engedély számunk: E/2025/000055
A Fejlődés és kompetencia című projektünk keretében 2026-ban új képzési portfólióval várjuk az érdeklődő szakembereket. Regisztrálj a tavaszi félév képzéseire a lenti listában a linkekre kattintva!
A képzések célja, hogy gyakorlati tudással és önreflexiós eszközökkel támogassák mindazokat, akik migránsokkal, külföldi munkavállalókkal, illetve migráció által érintett gyerekekkel és családokkal dolgoznak, kerülnek kapcsolatba, vagy ilyen területen szeretnék fejleszteni kompetenciáikat.
A 2026 tavaszi időszakban összesen 14 képzést, valamint külön önkénteseknek és tolmácsoknak szóló tréningeket, illetve kapcsolódó szakmai eseményeket valósítunk meg. A képzések egymástól függetlenül is látogathatók, ugyanakkor tematikájukban egymásra épülnek, így lehetőséget adnak elmélyült tanulási folyamat kialakítására is.
A következő képzések dátumai és tematikája a következő:
2026.01.29. 9:00-17:30 Migrációs alapismeretek
2026.02.05. 9:00-17:30 A migráns-specifikus segítő munka alapjai
2026.02.12. 9:00-17:30 Migráns gyerekek a gyermekvédelemben
2026.02.19. 9:00-17:30 Migráns gyerekek az oktatásban
2026.02.26. 9:00-17:30 Külföldi munkavállalók a munkahelyeken
2026.03.05. 9:00-17:30 Interkulturális kompetenciafejelesztő tréning
2026.03.13. 9:00-17:30 Tolmács készségfejlesztő tréning
2026.03.19. 9:00-17:30 Szakmai önismeret fejlesztő tréning
2026.03.26. 9:00-17:30 Migrációs alapismeretek
2026.04.09. 9:00-17:30 A migráns-specifikus segítő munka alapjai
2026.04.16. 9:00-17:30 Migráns gyerekek a gyermekvédelemben
2026.05.07. 9:00-17:30 Migráns gyerekek az oktatásban
2026.05.14. 9:00-17:30 Külföldi munkavállalók a munkahelyeken
2026.05.21. 9:00-17:30 Interkulturális kompetenciafejelesztő tréning
2026.05.28. 9:00-17:30 Önkéntes készségfejlesztő tréning
2026.06.04. 9:00-17:30 Szakmai önismeret fejlesztő tréning
A képzések az Európai Unió Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alapjának támogatásával, a magyar állam társfinanszírozásával, MMIA PLUSZ-2.2.2-24-2024-00004 számú, Fejlődés és kompetencia című projekt keretében valósulnak meg.