Információs és érdekvédelmi központ a menekültek és befogadottak integrációjáért

Project duration
2004
Supporter
Európai Menekültügyi Alap, UNHCR

A projekt időtartama: 2004 október 1 – 2005 november 1. Az Európai Menekültügyi Alap 15 247 000 forintos és az UNHCR 6 240 000 forintos támogatásával megvalósult program 2004 október 1-től 2005 november 1-ig tartott, melynek keretében, Budapesten menekült integrációs programot működtettünk. A BM BÁH és az UNHCR által folyósított támogatásból ügyfélszolgálati irodát béreltünk a Rákóczi út 12.-ben, amit pályázati pénzből berendeztünk, vettünk három számítógépet, szoftvereket, nyomtatót, faxot valamint beszereztük a szükséges bútorokat. A program célcsoportját az elismert menekültek, és befogadottak képezték, az integrációt segítő tevékenységek pedig két nagyobb csoportba voltak sorolhatóak. A szociális munkások egyénre szabott segítő tevékenysége mellett a többségi társadalom menekültüggyel kapcsolatos objektív tájékoztatására is kísérletet tettünk. A segítséget kérő menekülteknek a hét minden napján, előre meghatározott ügyeleti időben, volt lehetőségük felkeresni az ügyfélszolgálati irodánkat. A programban két szociális munkás, egy részmunkaidős asszisztens, egy fél állású programvezető dolgozott, valamint könyvelőt, informatikust és tolmácsot tudtunk foglalkoztatni. A programba sikerült még 8 önkéntes munkáját is hasznosítanunk. Szociális munka A program leghangsúlyosabb eleme a szociális segítségnyújtás, tanácsadás volt, mely egyéni konzultáció (segítő kapcsolat) keretében történt. Az ügyfélszolgálati irodánkban két szakképzett, idegen nyelveket (angol, francia, szerb-horvát) beszélő szociális munkás fogadta napi nyolc órában, a segítséget kérő menekülteket. A szolgáltatást a célcsoport tagjai önkéntesen, saját kezdeményezésükre vették igénybe. A szolgáltatás célja a kliens képessé tétele volt a problémái autonóm módon való kezelésére. A szolgáltatásnak összesen 465 haszonélvezője volt. Ez a szám magába foglalja az ügyfélként megjelenő menekültek közvetlen családtagjait is, akiknek a problémái szintén a segítő munka tárgyát képezték. Honlap Az információs honlappal létrehoztunk egy olyan angol és magyar nyelvű (francia, perzsa készül) adatbázist, ahol objektív információkhoz juthatnak a menekültek, befogadottak, kérelmezők, és más migránsok. A honlapon lévő tartalmak ugyanakkor segítik a menekültekkel foglalkozó/találkozó szakemberek/laikusok eligazodását is a menekültügy rendszerében. A honlapot látogatók releváns információk révén objektív képet kapnak a menekültek helyzetéről. A www.refugee.hu nevű lap a következő menüpontokat tartalmazza: Menekültügyi eljárás, Státuszok, Táborok, Dokumentumok, Egészségügyi ellátás, Szociális ellátás, Lakhatás, Munkavállalás, Oktatás, Ki a menekült, Tények és mítoszok, Menekültügy története, Menekülés folyamata, Státuszok, Származási országok, Menekültügyi szervezetek, Jogszabályok, Formanyomtatványok, „Oltalomkeresők” hírlevél, Hírek, Médiatár, Linkek. Médiatár Egy dokumentációs archívumot hoztunk létre, amely a menekültekről, menekülésről, nemzetközi védelemről, a másság, kisebbség témájáról szóló anyagokat foglal magába. Az adatbázis kölcsönözhető filmeket és könyveket tartalmaz, azzal a céllal, hogy a többségi társadalom tájékoztatása révén az érdeklődők valós információkhoz juthassanak, ezzel is megelőzve a tévinformációkból kialakuló menekültekkel kapcsolatos sztereotípiák kialakulását, és terjedését. A kikölcsönözhető nyomtatott és audiovizuális anyagok továbbá segítik a toleranciára nevelést az oktatási intézmények számára, melynek hatására nő a társadalom elfogadó attitűdje, javul a hazánkba élő menekültek életminősége s esélyük a sikeres integrációra. Internet sarok működtetése Az irodánkat felkereső menekülteknek lehetőséget biztosítottunk arra, hogy internetezzenek, ezzel is segítve a kapcsolattartásukat ismerőseikkel, rokonaikkal, továbbá bővülhetett tájékozottságuk, valamint a neten megjelenő állás hirdetések böngészésével javultak munkaerő-piaci esélyeik. Az internetezés során fejlődtek a számítógép kezelői ismereteik is. Az internetezési lehetőséggel szinte az összes irodánkat felkereső menekült élt, így összesen több mint 300 menekültnek tudtuk ezt a szolgáltatást biztosítani. Médiakampány A menekültek életminőségének javítása elképzelhetetlen jól célzott idegenellenesség elleni fellépés nélkül. A befogadó attitűd, a szolidaritás érzése erősíti a társadalmi tagságot, a többségi társadalom tagjaira is pozitív hatással van. Ezért társadalmi célú reklám kampányt valósítottunk meg, mely a következő elemekből állt: Három különböző társadalmi célú reklámunk a „Pestiest” 11., 12., 13. számában (március 17 – április 6) jelent meg, valamint a programfüzetekben megjelenő kreatív anyagokból kettő, 40 000 példányban országos terjesztéssel megjelent „freecard”-on is. A nemzetközi menekültnap alkalmából a budapesti utcákra került 75 társadalmi célú reklám plakátunk három hónapig volt látható, valamint a plakáthoz készült kreatív anyagot megjelentettük a „Pesti Est”-ben is. A közreműködő médiacég adatai szerint az utcai plakátok nagyjából 600 000 embert értek el, a programfüzet pedig, további 400 000 elérést jelentett. Korábban a Pesti Estben már megjelentett „Dj”-s reklámanyagunkat még egyszer megjelentettük a programfüzetben. A társadalmi célú üzenetünk így több mint 1 000 000 emberhez jutott el. „Oltalomkeresők” A Menedék Egyesület tíz éve megjelenő nemzetközi migrációs hírlevelének a megjelenését tudtuk a program keretében biztosítani. Ennek eredményeképp 13 db havi lap jelent meg 8 oldalnyi terjedelembe, és jutott el több mint 400 címre térítésmentesen. Visszajelzések A kedvezményezettek által kitöltött elégedettségi kérdőívek tanulsága szerint a kliensek nagy része elégedett, vagy nagyon elégedett az iroda megközelíthetőségével, a nyitvatartási rendjével, a várakozási idő hosszával, az ügyfelekkel való bánásmóddal, a szociális munkások szakmai felkészültségével, szakmai kompetenciájával, a társalgási klubbal, és az iroda összteljesítményével. A megkérdezettek leginkább a számítógépek számával, és az internetezési lehetőséggel elégedetlenek. A szolgáltatások közül hiányolják a számítógépes, és az intenzívebb magyar nyelvtanfolyamot. Arra a kérdésre, hogy az irodában megoldást találnak-e a problémáikra a leggyakoribb válasz az, hogy általában igen, amit a szociális munkások által készített adatlapok is igazolnak. A társadalmi célú reklámkampány hatását mérni a magas költségvonzat miatt nem volt alkalmunk, azonban az elmondható, hogy hatására a médiában nőtt az érdeklődés a menekültügy iránt, több rádió és TV csatorna foglalkozott a kampánnyal, és a menekültüggyel, így annak hatása megszorozódott.