Velkám Májgrentsz!

A Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával indított Velkám Májgrentsz! kampány célja, hogy a gyakorlatban is segítse az itt élő migránsok könnyebb lakáshoz jutását. 

Project duration
2015
Responsible for the project
Lovig Tímea
Supporter
NCTA
Az elmúlt fél év, egész Európát érintő menekültügyi helyzet és a magyar kormány erre való reakciója következményeképpen azt tapasztaljuk, hogy az eddiginél is nehezebb helyzetben vannak azok a külföldiek, akik Magyarországon szeretnének beilleszkedni, munkát találni, lakást bérelni. Sokszor nem is az anyagi helyzet, hanem a többségi társadalom előítéletessége, az idegenektől (ismeretlentől) való félelme, távolságtartása az, ami megnehezíti a dolgukat.
Sem a Nemzeti konzultáció a bevándorlásról, sem a magyar nyelvű, a magyar kultúra tiszteletére felszólító plakátkampány nem segített az amúgy is negatív megítélésnek, sőt bár hivatalos kutatások nincsenek erre vonatkozólag, munkánk során azt tapasztaltuk, hogy a helyzet romlott és a napokban igazán súlyossá is vált, amire bizonyíték több rasszista csoport Facebookon való szerveződése, erőszakra buzdítása a hazánkba nagy számban érkező menedékkérők miatt. Mindezen aktuális helyzetet sajnos fokozza a naponta 1000 fő körüli irreguláris migráns, akik folyamatos érkezésére és későbbi esetleges integrációjukra szintén készülnünk kell.
 
A Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával indítjuk el Velkám Májgrentsz! című kampányunkat amelynek célja , hogy a gyakorlatban is segítse az itt élő migránsok könnyebb lakáshoz jutását. 
A projekttel célunk a többségi társadalom érzékenyítése, az előítéletesség és az idegenektől való félelem enyítése, az esélyegyenlőség növelés azáltal, hogy az itt élő külföldieket megszemélyesítve, megismerve közelebb hozzuk hozzájuk, megmutatjuk, hogy ők is emberek. Célunk továbbá kihasználni a pozitív civil kezdeményezéseket is. A kampány és a tervezett akció az esélyegyenlőség növelésén, a társadalmi befogadás, a sokszínűség erősítésén és az idegengyűlölet visszaszorításán keresztül illeszkedik az NCTA horizontális témáihoz.
 
 A közismert közéleti szereplők részvételével megvalósuló médiakampány betekintést enged az itt élő külföldiek életébe és személyes történeteikbe, közelebb hozva őket a többségi társadalom tagjaihoz. Az elfogadásra és befogadásra buzditó pozitív kampány mellett a projekt keretében létrehozunk egy adatbázist azokból a jelentkezőkből, akik szeretnék a lakásukat vagy a szobájukat kiadni itt élő migránsoknak, és összekötjük őket azokkal, akiknek nehézséget okoz albérletet találni. Annak érdekében, hogy hosszú távon is segíteni tudjuk a migránsok könnyebb beilleszkedését hazánkban, a programba bekerülő lakás- vagy szobakiadókat szociális munkás és interkulturális közvetítő mentorálja, vagyis segíti a felmerülő kérdések megválaszolásában, a zökkenőmentes együttműködésben és reményeink szerint egy szorosabb viszony kialakításában.
A novemberben megvalósuló médiakampány és az azt követően induló lakáskiadó program így lehetőséget kínál mindazok számára, akik szeretnének velünk együtt tenni egy befogadóbb társadalomért.
 
Bővebb információt itt találhat: https://menedek.hu/vm