Törzs
Újdonsült animátor kollégánk személyes jellegű beszámolója első élményeiről a békéscsabai menekülteket befogadó állomáson:
„2009. szeptember 7-én kezdtem el dolgozni a Migránsokat Segítő Egyesületnél mint animátor. Feladatom az, hogy közösségi programokat szervezzek a békéscsabai befogadó állomáson tartózkodók számára, és minél több részvevőt bevonjak a közösségi életbe. Az első találkozást kíváncsisággal teli várakozás előzte meg. Nem tudtam igazán, hogyan is történnek a foglalkozások, hány gyermekre, felnőttre számítsak.
Mikor kinyílott az – ahogy a menedékkérők hívják egymás között – „iskola” ajtaja, rögtön megtelt a terem izgatott kisgyerekekkel. Végre bejöhettek, mégis meglepetten néztek rám: még nem találkoztunk.
A bemutatkozást papírhajtogatós játék követte. Örömmel készítették a „Tulipánból paprika, paprikából Jancsika, Jancsikából kiskirály, kiskirályból tulipán” játékot. Mire felnéztem, az alkotások jelentős részét fel is ragasztották a faliújságra.
A következő napokban egyre inkább sikerült elérni, hogy csak azokat az eszközöket vegyék kézbe, amelyeket én is szerettem volna.
Az ősz jegyében makkból babát készítettünk, dióhéjból teknősbékát, préselt falevelekből képet ragasztottunk. A gyerekek nagy kedvence a „Szembekötősdi” játék. Találd ki, mit eszel! Csukott szemmel még a paprika és a sárgarépa evése is izgalmas.
Rögtön az első héten találkoztam a búcsúzással is. Nehéz volt elköszönni attól a kislánytól, aki percenként kérte: írjak neki magyar szavakat, és attól a kisfiútól, aki megtanulta a „Ha én cica volnék” dalt.
Nagyon jó hangulat kísérte az indián fejdísz elkészítését és bevetését. Kimentünk az udvarra, és igazi indián harci kiáltásokkal figyeltünk a távolba, és bújtunk el a padok mögé, úgy, hogy senki sem láthatott minket. Majd Andra és Priscilla önkéntesek segítségével megtanultuk a „Five little duck” című dalt. Vidáman táncoltunk a csinos kacsacsőrünkkel.
Kellemes meglepetés volt, mikor az egyik menedékkérő fiatalember szőlőt hozott, és a gyerekeket kínálta. Elgondolkodtató, hogy van, aki akkor is tud adni, amikor azt gondolnánk: nincs semmije.
Remények szerint a vidám hangulat és az egymásra gondolás megmarad.”