Az 1992-ben alapított angol tulajdonú cég közösségi étkeztetéssel foglalkozik iskolákban és kórházakban, munkahelyi éttermeket üzemeltetnek gyárakban és irodákban. Országszerte több mint 60 telephelyük van. Magyarországon 1300 alkalmazottjuk közel 10%-a megváltozott munkaképességű. Már több külföldi munkavállalót is foglalkoztattak, amelynek tapasztalatairól Kaszás Helga, az Eurest Étteremüzemeltető Kft. HR igazgatója mesélt.
Az 1992-ben alapított angol tulajdonú cég közösségi étkeztetéssel foglalkozik iskolákban és kórházakban, munkahelyi éttermeket üzemeltetnek gyárakban és irodákban. Országszerte több mint 60 telephelyük van. Magyarországon 1300 alkalmazottjuk közel 10%-a megváltozott munkaképességű. Már több külföldi munkavállalót is foglalkoztattak, amelynek tapasztalatairól Kaszás Helga, az Eurest Étteremüzemeltető Kft. HR igazgatója mesélt.
Hogyan jött az ötlet, hogy menekülteket foglalkoztassatok?
A cégben fel sem merült, hogy elzárkózzunk a külföldiek foglalkoztatásától, de 4 évvel ezelőttig nem is volt napirenden ez a kérdés. Úgy gondoltuk akkor is, és ma is, hogy aki a világ másik feléről idejön, és szeretne dolgozni, ráadásul szakács végzettsége van, és látszik, hogy rá lehet bízni a dolgokat, miért ne kapna egy esélyt?
Aztán nemzetek konyháját bemutató sorozatunkhoz kért meg a fejlesztési igazgató kollégám, hogy szerezzek neki egy szakács végzettségű, egzotikus arcot. Ez volt az első együttműködésünk a Menedék Egyesülettel. Megfogalmaztuk, milyen kollégát keresünk, milyen szakmai háttérrel. Három-négy jelölt meg is jelent nálunk, akik közül egyet ki is választottunk. Jó féléves előkészítés zajlott a háttérben, mire be tudott lépni, de még így is akkor szembesültünk bizonyos hiányosságokkal. Az interjún jobban beszélt magyarul, mint a mindennapi életben, a helyi konyha, ahol korábban dolgozott, lényegesen más volt, mint a mi nagyüzemünk. Technológiát, receptúrákat kellett tanulnia. A legjobban a kiszolgálás ment neki, az, amikor mosolyogva ki kellett állnia, és értékesíteni az ételeket. Végül három évig dolgozott nálunk, aztán a családja után költözött Norvégiába.
Később két másik jelentkező az utcáról esett be, a mai napig nem tudjuk, hogyan. Egyikük kubai, másikuk kenyai volt. A kubai kolléga Budapesten dolgozott, több évig volt velünk, nagyon szerettük. Facebook-magyart beszélt: „Szia, hogy vagy? Jól nézel ki. Jó napod van?” Ez pont elég volt ahhoz, hogy megszólítsa a vendégeinket, és üde színfoltja legyen a működésünknek. A kenyai munkatársunk jelenleg is egy vidéki éttermünkben dolgozik, nagyon elégedettek vagyunk a munkájával.
A környezet, a munkatársak hogyan fogadják a külföldi munkavállalókat?
Mind a három esetben meglepően nagy volt az elfogadás, igaz, több év munka volt ebben, és a közhangulat is más volt. Sosem hangsúlyoztuk, hogy menekültek lennének, inkább azt mondtuk, hogy ő afgán, ő kubai, ő pedig kenyai. Nem tudok róla, hogy érte volna őket bárminemű sérelem, sőt, inkább körülzsongták őket. Amikor a külföldi munkatársunk egy vidéki körúton az afgán specialitásokat mutatta meg, több helyen lefényképezték, és az éves képes beszámolójukba szerkesztették mint kiemelt eseményt. Házon belüli celeb lett, érték.
A nehéz helyzetek pedig spontán összefogással oldódnak meg. Nem rendkívüli, hogy így támogatják az új munkaerőt a munkatársak: „Mielőtt beállsz munkába, nyugodtan zuhanyozz le itt. Megoldjuk a ruhamosást is.”
Miért nem magyarokat foglalkoztattok külföldiek helyett?
Egyszerű a válasz: már nincs magyar munkaerő. Hiába nagy a munkanélküliségi ráta, a közmunkaprogramba bekerült emberek ellenérdekeltek abban, hogy kikerüljenek belőle. Nagyon rossz, korrupt a rendszer, de a tapasztalataink alapján úgy látjuk, sokszor kényelmesebb ebben szenvedni, mint három műszakban dolgozni.
Ha csak egy emberre lenne szükségetek, és két jelentkező van, egy magyar és egy külföldi, és mindkettő megfelelne, mi alapján döntenétek?
A szakmai jártasságon túl a szimpátia, a benyomás alapján. Persze bennünk, bennem is dolgoznak a sztereotípiák, de küzdeni kell ellene. Az irodaházban, ahol most vagyunk, nem tűnik fel a színesbőrű programozó, de sajnos még a mai napig szembeötlő, ha a recepciós roma.
Milyen kihívásokkal szembesültetek ebben a vállalásban?
A nyelvtudás okoz problémákat. A magyar eleve az egyik legnehezebb nyelv, ráadásul mi egy élelmiszerbiztonsági és higiéniai szaknyelvet is használunk, amit külön el kell sajátítani. A másik a gyakorlat. Volt, akinél világossá vált, hogy ugyanaz a szakma más tudást, gyakorlatot jelent Magyarországon. Az, hogy valaki odahaza étteremben dolgozott, szakács volt, mást jelentett abban a közegben, és mást jelent itt, egy nagyüzemi konyhán. Meg kellett tanulnia a gépeink kezelését, ami időt és figyelmet igényelt a részünkről is.
Miért éri meg, hogy külföldit alkalmazzatok?
Leginkább azért, hogy meg tudjuk élni a sokszínűséget, ne csak beszéljünk róla. Nekem személyesen az az elevenség is sokat ad, ami azoknak az embereknek a tekintetében ott van, akik embert próbáló úttal a hátuk mögött, mégis csillogó szemmel mosolyogva veszik fel a rendelést. Tanulhatnánk tőlük mi, a szomorú és bosszankodós magyarok.
(Az interjú óta további tíz külföldit alkalmaz az Eurest Kft. A témáról az Abcúg.hu is készített anyagot, amely itt olvasható: http://bit.ly/2n9oLtk - a szerk.)
Az Így dolgozunk mi kampányunkról bővebben itt olvashat: http://menedek.hu/igydolgozunkmi