Így főztek, így főztünk - Vasárnapi ebéd egy kicsit másképp

19/11/2012
Törzs

Budapesten 34, Európában pedig több mint 400, a világ legkülönbözőbb tájairól érkezett család ült le közös ebédre november 18-án, vasárnap, egyszerre, egy időben, de több mint 400 asztal köré.

A Szomszéd család – NextDoorFamily nevű, európai uniós program keretében összesen 7 országban ebédeltek egy időben a projektre jelentkező bevándorló és helyi családok tagjai a vendéglátó családoknál, hogy jobban megismerjék egymás kultúráját és konyhaművészetét. A Mutasd meg, Ti hogy főztök! – Vasárnapi ebéd egy kicsit másként felhívással meghirdetett közös ebédre Magyarországról 17 családpár jelentkezett – többek között amerikai, kolumbiai, indiai, török, örmény, etiópiai és indiai bevándorlók látták vendégül a magyar családokat, illetve hívták meg a helyi családok egy-egy magyar specialitásra a más országból érkezetteket.

Magyarországon jelenleg körülbelül 200 ezerkülföldi állampolgár él. Hozzászámítva azokat, akik mára már magyar állampolgárságot szereztek, de bevándorlóként kerültek ide, nagyjából 400 ezer emberről beszélhetünk. Habár a bevándorlók száma európai összehasonlításban nem túl magas, és a 90-es évek óta egyenletesen növekszik, mivel csaknem félmilliós létszámról van szó, elengedhetetlenül szükséges a szakszerű támogatás, tájékoztatás a bevándorlók részére, és legalább ilyen fontos a megfelelő párbeszéd, a békés együttélés kialakítása az idegen országból érkezettekkel.

A NextDoorFamily 2004-ben indult Csehországból az Európai Integrációs Alap támogatásával, s mivel a kezdeményezés már az első évben sikeres volt, azóta is évről évre megszervezik a közös európai ebédeket. Idén Magyarország mellett Belgium, Olaszország, Málta, Szlovákia és Spanyolország is csatlakozott a programhoz – a 7 országban összesen több mint 200 családpár ült le egy időben ebédelni a vendéglátó családok otthonában. Az „inkluzív szomszédság” elvén alapuló program célja, hogy baráti kötelékeket alakítson ki bevándorló és helyi családok között, s véget vessen a kölcsönös elszigeteltségnek. Magyarországon összesen 34 család ült asztalhoz vasárnap és tette meg az első lépéseket annak érdekében, hogy a különböző kultúrákból érkezők megismerkedjenek, később pedig akár barátságban és békésen éljenek együtt, s ne csak egymás mellett.