Vándorlás
Az önkéntes vándorokról általánosságban elmondhatjuk, hogy többnyire a jobb élet, az anyagi körülményeik javítása céljából hagyják el hazájukat. Van idejük felkészülni az útra, mind lelkileg, mind anyagilag. Magyarországon munkát vállalnak, és általában hamarosan magasabb életszínvonalat érnek el, mint ahogy előzőleg éltek. A környezetéből kiszakított ember azonban, még ha maga választotta is az elköltözést, fokozott lelki terhekkel érkezik. Minden ember számára nehéz a változást elfogadni, feldolgozni a veszteségeket és hozzászokni az új körülményekhez. "Egy kínai fiú 15 éves, de még általános iskolába jár. 1995-ben jött Magyarországra. Otthon sok barátja volt, itt egyedül van, hasonló korú kínai barátja nincs. (.) A szeretne-e hazamenni kérdésre mégis egyértelmű nemmel válaszol" (Nyíri, 1998). A Magyarországon való letelepedést, bevándorlást vagy tartózkodást szigorú feltételekhez kötik; például a letelepedést kérelmezők egy főre eső jövedelmének magasabbnak kell lennie a minimálbérnél. Noha az anyagi háttér elviekben nem jelent problémát az önkéntes migránsok egy része számára, a letelepedni kívánók között vannak olyanok, akik nem könnyen teljesítik a feltételeket, és csak nehezen tudják megteremteni az egzisztenciális biztonságot. A kényszervándorok esetében a beilleszkedést tovább nehezíti a menekülés okozta zilált lelkiállapot. A következőkben a menekülés élményének folyamatát vázoljuk fel, amelyen a legtöbb menekülő végighalad. Természetesen nagyok az egyéni különbségek, és különbözőképpen hatnak az emberekre (Ager, 1999).
A menekülés előtti időszak
Ezt az időszakot alapvetően a szorongás jellemzi. A bizonytalanság-, a félelem- és a fenyegetettségérzet a külső körülmények hatására alakul ki, s a hátterében többféle ok állhat:
gazdasági nehézségek, nélkülözés;
a társadalmi rend felborulása (megaláztatások, erőszak, besúgások, árulások, családok szétszakadása, közeli családtag halála, bebörtönzése);
pszichikai terror, ami a rémhírektől a kínzásig széles skálán mozoghat;
politikai nyomás.
Bár az előzőekben említett okok mindegyikének van valamilyen politikai háttere, a politikai nyomás önmagában is a félelem kialakulásának nyomós indoka lehet. A gyerekek számára ez az időszak a bizonytalanság, a szorongás jegyében telik. Sok mindent érzékelnek abból, ami körülöttük zajlik, de nem értik pontosan. Aggódnak saját és szüleik testi és lelki egészségéért, és elkeseredéssel tölti el őket szüleik kiszolgáltatott helyzete.
Az indulás előtti döntés
A döntés meghozatalát a legtöbb esetben hosszabb-rövidebb előkészítő szakasz előzi meg. Erre az időszakra a tájékozódás, az információk gyűjtése, a konvertálható javak összekészítése, a tervezgetés a jellemző. Ekkor kell a gazdasági döntéseket is meghozni. A döntés kimenetelét nagyban befolyásolja az elérhető információ mennyisége, az anyagi háttér, az iskolázottság, a kor, a nem, a családi állapot, az infrastruktúra, a kapcsolati háló és nem utolsósorban az egyén tűrőképessége. Az utóbbi talán az egyik legfontosabb tényező abban a kérdésben, hogy meneküljön-e valaki, vagy sem. Természetesen nem mindig van lehetőség mindezek fontolgatására, hiszen vannak olyan helyzetek (mint például az etnikai tisztogatások), amikor azonnal kell dönteni, s nincs mód a megfontolásra.
A gyerekek többnyire kész tények elé vannak állítva. Ők a szüleik által hozott döntésnek engedelmeskednek, ami természetes, mégis fájdalmas, mert a rokonok, barátok nem tarthatnak velük, és a legtöbb esetben nem is tudják, hogy mi vár rájuk.
Otthon elhagyása
A menekülés során az otthon elhagyása erős nyugtalanságot vált ki, hiszen a visszatérés bizonytalan. Menekülés közben gyakran további traumák érik a menekülőt. Például maga a menekülés akár évekig is elhúzódhat, ráadásul több országon keresztül, az embercsempészek kénye-kedvének kiszolgáltatva.
Biztonságos hely elérése
Az első alkalom a felengedésre a biztonságos hely elérése. Ugyanakkor hamar megjelenik az aggodalom az otthon maradottak iránt. Az első napok után érezhetővé válik a bizonytalanság, a félelem a jövőtől. Sok esetben a remélt biztonság elmarad (zsúfolt menekülttáborok, közösségi szállások, a hatóságok elutasító magatartása, félelem a hazatoloncolástól). Ez az ún. menekülttábor-élmény, azaz az elsődleges kulturális sokk. A táborok körülményei sokszor nagyon rosszak, az alapvető biológiai szükségletek kielégítésén túl mást nemigen nyújtanak, sokszor még az ivóvízellátás, az élelmezés, sőt az egészségügyi ellátás is akadozik.
Letelepedés
Megérkezni a befogadó országba - a másodlagos kulturális sokk. Sokszor hiányzik a megfelelő információ az országról. A megérkezés után folytatódik a bizonytalanság: sikerül-e státust szerezni, vagy tovább kell menni, mikor lehet elhagyni a közösségi szállást, a befogadóállomást? Az Európán kívüli menekültek számára az európai országok teljesen idegen kulturális közeget jelentenek, amelyhez csak nehezen tudnak alkalmazkodni. Az első találkozások a befogadó országok lakóival (akik általában a határőrök, a rendőrség, a menekültügyi hatóságok ügyintézői) nem mindig pozitívak. A rasszista megnyilvánulások gyakoribbak, mint a lakosság szimpátiájának kifejeződése az idegenek iránt. Ebben a szakaszban azok a gyerekek, akik befogadóállomáson élnek, a menekülés okozta traumákból nagyon keveset tudnak feloldani, mert nincsenek meg a megfelelő feltételek (például játszótér, játékok vagy akár szakember).
Azok, akik a letelepedés kezdeti szakaszát befogadóállomáson (mint totális intézményben) töltik, gyakran a hospitalizáció jeleit mutatják. Megjelenik az ún. tanult tehetetlenség, mindent az államtól és annak meghosszabbított kezeitől várnak. A befogadóállomásokon töltött idő hosszával arányosan növekedik az öngyilkossági kísérletek száma, gyakoribbá válik az erőszak megjelenése (mindennaposak a verekedések a különböző népcsoportok között), növekszik a reménytelenség, a depresszió és az alkoholizmus (még az olyan népcsoportok tagjai esetében is, akik vallási okokból nem fogyasztanak alkoholt).
A letelepedés szakaszában a következő nehézségekkel találják magukat szemben mind az önként vándorlók, mind a kényszervándorok:
A kulturális konfliktusok két kultúra folyamatos találkozása során keletkeznek. A menekültek esetében általában egy többségi (befogadó ország) kultúrájával áll szemben a (saját) kisebbségi kultúra. A változás a saját és a többségi kultúrához való viszony alapján többféleképpen alakulhat:
Amennyiben a migráns megőrzi a saját kultúráját, ugyanakkor elfogadja, megérti és tiszteli a befogadó közösség kultúráját, akkor az egyén integrálódik. Az integráció mind az egyén, mind a befogadó társadalom számára a legkívánatosabb állapot. A befogadó közösség sok esetben az integráció alatt azt érti, hogy a külföldi "váljon magyarrá", azaz a befogadó társadalom kultúráját és szokásait tegye a magáévá úgy, hogy a közben a sajátját elveti. Ez valójában az asszimiláció, amit a monokulturális társadalmak sokszor összekevernek az integrációval.
Nemkívánatos állapot a marginalizáció, amikor az egyén vagy közösség mind a saját, mind a többségi társadalom kultúráját elutasítja, valamint a szegregálódás, ami csak a saját kultúra elfogadását jelenti.
A migráns gyerekek oktatása és nevelése akkor zökkenőmentes, ha az akkulturációs folyamat eredménye az integráció.
Az akkulturációs folyamat során a legtöbb nehézséggel az idősebbek és a kevésbé képzett, alacsony életszínvonalon élő, munka nélküli menekültek találkoznak.
Beilleszkedés
Minden Magyarországra érkező idegennek keresztül kell mennie azon a hosszú és fájdalmas folyamaton, hogy alkalmazkodjon új hazája kihívásaihoz és a társadalom integráns részévé válhasson. Ez egy folyamat, mely a letelepedéssel kezdődik, amikor is a jövevények megteszik az első lépéseket, hogy beilleszkedjenek az új ország életébe, majd az integráció hosszú folyamatán keresztül válnak teljes és egyenlő tagjaivá a társadalomnak annak különböző dimenzióiban.
Bár a jövevényekre hárul az új hazájukba történő beilleszkedési munka oroszlánrésze, az integráció végső soron egy kétirányú utca. Ez azt jelenti, hogy a befogadó társadalom határozott felelőssége is csiszolódni az új tagokhoz és lehetőséget biztosítani számukra, hogy kamatoztathassák a magukkal hozott erőforrásaikat.
A legtöbb jövevénynek, akár menekült akár bevándorló, a sikeres letelepedéshez szüksége van alapvető segítségre, például tájékoztatásra az országba való érkezéskor, nyelvtanulás biztosítására, a munkaerőpiacra történő belépés lehetőségeivel valamint a gyermekek iskoláztatásával kapcsolatos információra, stb. A menekültek ezenkívül speciális segítséget is igényelnek az üldöztetés és a megrázkódtatások miatt. Többségüknek például gyötrelmeket kellett kiállnia, túlélnie, és ezen trauma fizikai, pszichológiai és érzelmi hozadékaival kell továbbélniük.
A többségi társadalomban a menekültekről és más jövevényekről élő kép is nagy mértékben befolyásolja a menekültek integrációjának sikerességét. A politikusok vagy a média által hangoztatott negatív vélekedések, valamint a magánbeszélgetésekben elhangzó negatív megjegyzések mind nagyon bántóan hatnak és igencsak aláássák a menekültek sikeres beilleszkedési törekvéseit.
Menekültek élményei a beilleszkedésről
- Ha egy olyan országba érkezel, ahol mindenkinek egy szeme van. Akkor ki kell venned az egyik szemedet, hogy befogadjanak. A beilleszkedés ilyennyire fájdalmas.
- Olyan érzés, mintha egy mozgó buszra szállnék fel. Le akarok ülni, de nem érek el egyetlen üres helyet sem, mert a busz túl sebesen halad.
- Ebben az országban az idő nagyon fontos. Valójában itt vettem az első karórámat. Például fontos az idő, hogy elérjem a buszt, hogy időben ott tudjak lenni az orvos vagy a bevándorlási hivatal megadott időpontjára.
- Az emberek azt hiszik, hogy tudják, milyenek vagyunk; amikor leírják, hogy milyennek látnak minket, csak a külsőségeket említik: sötét bőr, szomáliai, fátyol. Hogyan gondolhatják, hogy ismernek minket, mikor fogalmuk sincsen, hogy mi zajlik le a bensőnkben?
- Azért jöttem el otthonról, hogy békére találjak. Megmásztam a béke létráját és azt gondoltam, ez minden. A lángok elől menekültem el, de most burkolt lángokkal kell szembesülnöm. Hát ilyen érzés a beilleszkedés.
- Ez az ország technológiailag fejlett. Rossz érzés, mikor végre sikerül valakit elérnem, de ő is úgy viselkedik, mint egy újabb gép.
- Nem beszélek magyarul, de az arckifejezésekből tudok olvasni. Egy mosolygó arc "isten hozott"-ot jelent számomra, de nagyon fáj, mikor olyan arccal néznek rém, ami annyit tesz: "menj innen!"
- Egy olyan helyről érkeztem, ahol mindenki tudja a nevemet, egy olyan helyre, ahol senki sem ismer. Néha hallani vélem, hogy a nevemet kiáltják a környéken, ahol lakom, de után rá kell ébrednem, hogy csak a szellő tréfált meg.