Ez is Te vagy

Ez is Te vagy Mikor arra kértek, hogy mutassam be a debreceni Befogadó Állomáson dolgozó önkénteseinket egy idézet ugrott be. WEÖRES SÁNDOR Az elmosódó határok-ban írta, hogy „Aki elkezdi lebontani egyéniségét, mindjobban elveszti a határt saját és mások lelke között. Ha embertársa szemébe néz, megérzi annak érzéseit és felismeri „ez is én vagyok”… A tevékenységek és nevek listaszerű felsorolása helyett inkább azt írnám le, hogyan találnak rá az önkénteseink az „ez is én vagyok” érzésre. Nagyon különböző okokból érkeznek az önkéntesek hozzánk. Valaki türelmet és önállóságot tanulna. Valaki csak segíteni szeretne. Van, aki tudja, valaki csak sejti, s van, aki csak reméli, hogy hasznos lehet. Van, aki bevallja, hogy segíteni szeretne, de cserébe hálát remél. Olyan hálát, amit nem lehet megfogni, eltenni, csak az emlékeiben hazavinni. Az indokok különbözőek, de a szándékok nagyon is egyformák: adni valamit, ami egy életre szól. S kapni valamit, amit csak a másik szemébe nézve kaphatsz. Elmondhatatlan, mikor az analfabéta anyuka jóval túl a negyvenes évein kibetűzi élete első szavát. Különleges élmény mikor a tanítvány büszkén meséli, hogy ő a boltban csak magyarul beszélt, és megtapsolták az eladók. Az is zavarbaejtő és megható, mikor megrohanják az embert a gyerekek már kapunál. A gyerekek mindig tudják az önkéntesek neveit az első perctől, s ha egy alkalommal nem jönnek, hát számon is kérik rajtuk. Az is jóérzés, mikor mindenkinek akad egy segítő kéz a foglalkozáson, hogy olyan szép legyen a virág, vagy olyan pontos legyen a színezés, mint amilyennek lennie kell, csak egyedül nem sikerül. Még csak megfigyelőként is jó részese lenni ezeknek a perceknek. Ehhez azonban kell, hogy a megfelelő feladat találja meg a megfelelő embert. S végül jöjjön egy kicsit kézzelfoghatóbb példa, mely a fentieket igazolja: Egy gimnazista önkéntesünk csendes és megbízható segítségünk volt a gyerek programokon, míg ecsetet és ollót nem ragadott. Elsőre a kettő nem illik össze, de nála művészi negatívokat keltett életre. Tökéletes közel-keleti és európai motívumok ötvöződtek mintáiban. A belső önkéntesekkel is tökéletes összhangban díszítette és díszíti a mai napig a közösségi szobát. Most már nemcsak a gyerek klubokon segédkezik, hanem a belső önkéntesekből álló dekoratőr csapatot is navigálja. Ha élhetek egy kis képzavarral szárnyat kapott ecset által. Bár igaz, hogy a mókus viszonylag keveset repül. A Befogadó Állomáson élők ragaszkodásukkal, hálájukkal és őszinteségükkel megérint az önkéntesek lelkét, azok nem érzik már olyan áthatolhatatlannak a határokat. Együtt főznek, tanulnak, örülnek, játszanak, moziznak, s olykor festenek. Nincsenek nyelvi korlátok, feloldhatatlan különbségek vagy megoldhatatlan helyzetek. Dolgoznak idejüket és energiájukat nem kímélve. Mindezt azért teszik, mert a másik szemébe nézve láthatják „ez is én vagyok”. Köszönjük az ÖNKÉNTESEINK munkáját! Kocsis Anett Közösségi szociális munkás, Debrecen