EQUAL zárókonferencia

2007/12/04
Törzs
2007. november 28.-án megtartottuk szakmai záró konferenciánkat Gyulán az EQUAL program "ESÉLY" Munkaerő-piaci orientáció menedékkérőknek című projektjében. A konferencián a projekt megvalósítóin kívül részt vettek munkaügyi és oktatási szakemberek. Nagy érdeklődéssel vették kézbe a konferencia alkalmára megjelent integrált módszertani kézikönyvet, amely a menedékkérőkkel megvalósított képzések tapasztalatain keresztül nyújt segítséget a szakembereknek abban, hogy munkájuk során jobban tudjanak figyelni a menekültek speciális igényeire, illetve komplett módszertant nyújt a velük történő foglalkozásokhoz. A konferencia délutáni programjában kerekasztal beszélgetést szerveztünk a Magyarországon tapasztalható idegenellenesség okairól, csökkentésének lehetséges módjairól. A beszélgetésen részt vettek a célcsoporttal különböző képpen kapcsolatban álló szakemberek, mint például menekült gyerekeket is oktató iskola igazgatója, befogadó állomáson dolgozó szociális munkások - volt menekültek, szociálpolitikus, befogadó állomás igazgatója, művelődési ház vezetője. Szintén érdekes programpont volt az EQUAL programban megvalósított toleranciakampányok összefoglalóját látni, melyeknek - remélhetően - a közeljövőben folytatása is lesz.