KÚRIA: JOGELLENESEN TERJESZTETT VALÓTLANSÁGOKAT A MENEDÉKRŐL A KÖZMÉDIA

2021/12/02
Short description

Örülünk, hogy a Kúria megerősítette: jogellenesen terjesztett rólunk valótlanságokat a közmédia. A Kúria szerint a valótlanság kritikátlan terjesztése helyett teret és időt kellett volna biztosítani a Menedék számára is ahhoz, hogy bemutathassuk, mit csinálunk valójában.

Törzs

2021 augusztusában kaptuk meg a Kúria ítéletét, amely szerint a közmédiának ellenőriznie kellett volna, hogy a felvétele tartalmaz-e olyan valótlanságot, ami sértő lehet a Menedék Egyesületre nézve. Ennek keretében pedig észlelnie kellett volna, hogy a műsorban nyilatkozó IKSZ alelnök olyan tényt állított, amely valótlan és sérti a Menedék Egyesület jóhírnevét. Ezt a közmédia teljesen elmulasztotta, amivel nem csak a Menedék jóhírnevét sértette meg, hanem félretájékoztatta azt a több százezer embert, akik a híradóiból tájékozódnak.

Ezzel egy 2018-ban kezdődött ügy végére tett pontot a legfőbb bírósági szerv. 2018. június 14-én (pár héttel a civileket megbélyegző „Stop Soros” törvény hatályba lépése után) az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) egy sajtótájékoztató keretében valótlanságokat állított a Menedék Egyesület irodája előtt a tevékenységünkről és “Bevándorlást támogató szervezet” feliratú matricát ragasztott a névtáblánk fölé. A sajtótájékoztatón az is többször elhangzott, hogy a Menedék Egyesület “a Soros által pénzelt szervezetek egyike, és azon dolgoznak, hogy Magyarországot bevándorló országgá csinálják, Magyarországra behozzák a migránsokat”. 

Ezzel szemben a tevékenységünk arra terjed ki, hogy a Magyarországra bevándorló, illetve innen elvándorló hazai és külföldi állampolgárok társadalmi integrációját elősegítsük. 

A tudatosan állított valótlanságokat a Fidesz és a közmédia terjesztette, anélkül, hogy a Menedéket megkérdezte volna, vagy bármilyen módon lehetőséget adott volna annak bemutatására, valójában kik vagyunk és milyen tevékenységet végzünk.
Emiatt a bírósághoz fordultunk. 2019 szeptemberében a Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy a Menedék Egyesület jó hírnevét megsértette a közmédia, a Fidesz és az IKSZ.

Az ítélet ellen az alperesek fellebbeztek, a másodfokú eljárásban a Fővárosi Ítélőtábla úgy döntött, hogy egy közéleti szereplő részéről mindez még belefér, a közéletben résztvevők a véleménynyilvánítás keretében akár valótlan tényeket is mondhatnak, ha azzal a véleményüket akarják kifejezni, azaz, akár hazudhatnak is a Menedékről, azt nekünk mint „a közbeszédben résztvevő civil szervezetnek” tűrni kell, ha nem tudatosan állítanak rólunk valótlan tényeket. Azzal nem foglalkozott a bíróság, hogy a Menedék Egyesület, egy civil szervezet egészen más helyzetben van, jóval kisebbek az erőforrásai, a hozzáférése a nyilvánossághoz, mint a pártpolitikát alakító kormánykoalíció pártjának, illetve a másik kormánypárt ifjúsági szervezetének, vagy a közmédiának.

A Fővárosi Ítélőtábla azt is kimondta, hogy a köztelevízió megsértette a kiegyensúlyozott, pontos, alapos, tárgyilagos, sokoldalú, időszerű, megbízható és felelős tájékoztatás rá vonatkozó követelményét, ezért 800 ezer forint sérelemdíjat kell fizetnie a Menedék számára, mert nem adott lehetőséget arra, hogy az egyesület elmondja, valójában milyen tevékenységet végez és mit gondol a sajtótájékoztatón elhangzottakról.

A közmédia a másodfokú ítélet ellen a Kúriához fordult, azzal érvelve, hogy ők csak beszámoltak egy sajtótájékoztatóról… A Kúria elutasította az érvelésüket, megállapítva, hogy teret és időt kellett volna biztosítani a Menedék Egyesület számára is ahhoz, hogy bemutathassuk, mit csinálunk valójában: segítjük a Magyarországon élő külföldi és határon túli magyar emberek beilleszkedését, munkához jutását, nyelvtanulását, eligazodását a hivatali útvesztőkben.

A Kúria szerint a közmédiának a felvétel közzététele előtt ellenőriznie kellett volna, hogy az tartalmaz-e olyan valótlanságot, ami sértő lehet a Menedék Egyesületre nézve. Ennek keretében pedig észlelnie kellett volna, hogy a műsorban nyilatkozó IKSZ alelnök olyan tényt állított, amely valótlan és sérti a Menedék Egyesület jóhírnevét. Ezt a közmédia teljesen elmulasztotta, amivel nem csak a Menedék jóhírnevét sértette meg, hanem félretájékoztatta azt a több százezer embert, akik a híradóiból tájékozódnak. 

Továbbra is nyitottak vagyunk arra, hogy beszélgessünk a migrációról, bemutassuk a munkánkat: a Magyarországon élő nem magyar állampolgárok beilleszkedésének támogatását – akár a közmédiában is.

Köszönjük a TASZ-nak, hogy képviseltek minket az ügyben! 

A TASZ készített posztokat az ítéletek kapcsán, itt olvashatók: