Szolgáltatásaink menedékkérők és menekültek számára

Kedves Ügyfeleink, Partnereink, Támogatóink!

Ezúton szeretnénk tájékoztatni mindenkit, hogy a Menedék Egyesület Budapesti Szolgáltató Központja továbbra is működik az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága támogatásával. Ügyfeleink előzetes időpont egyeztetés után vehetik igénybe szociális munkások segítségét a következő elérhetőségeken:

integracio@menedek.hu és 06-30/430-99-19

Ezen túl a további szolgáltatások működnek:

Akció csoport - Szociális munkásokból, jogászokból és önkéntesekből álló mozgó akciócsoportot szervezünk. A csoportban résztvevő önkéntesek felkészítés után személyesen keresik fel a Budapestre érkező menedékkérőket és megfelelő tájékoztatást nyújtanak jogaikat, kötelességeiket illetően. Felmérik az igényeket és ez alapján nyújtanak iránymutatást a menekültügyi eljárásukkal, további lehetőségeikkel kapcsolatban. A főbb helyekre információs pontokat helyezünk, ahol meghatározott időpontban lesznek jelen szociális szakemberek, jogászok, önkéntes segítők.

Színházi csoport - Folytatódik színházi csoportunk, ahová továbbra is várunk olyan érdeklődőket, akiknek az élete valamilyen módon kapcsolódnak a migráció témaköréhez. A színházat interkulturális mediátor kollégánk Samira Sinai vezeti. Jelentkezni lehet az integracio@menedek.hu e-mailen, tárgyban legyen benne: színház)

Menedék FC – Futballcsapatunk folyamatos edzéseket tart a FiDo pályáján minden pénteken 16 órától. A csapathoz lehet csatlakozni 14 éven felüli fiataloknak. Rezai Dariush kollégánknál kell előzetesen jelentkezni az integracio@menedek.hu e-mailen, tárgyban legyen benne: Menedék FC

Városi séta - Havonta ismétlődő városi séta Rezai Dariushsal. Ide olyan érdeklődő migránsokat várunk, akik szeretnék megismerni Budapestet, a város történelmét, a helyi kultúrát, ez segítség lehet a tanulmányaikban, beilleszkedésükben.

Napközis tábor – A nyári szünet második felére tervezünk egy napközis tábort, ahol Magyarországon élő migráns hátterű gyerekeknek szervezünk tematikus programokat, hogy hasznosan és kellemesen tudják eltölteni a szünidőt. Egy-egy alkalommal 10-15 főnek tudunk programokat szervezni. Jelentkezni az integracio@menedek.hu e-mailen lehet, tárgyban legyen benne: napközis tábor

Közösségi kert – Az egyesület közösségi kerteket működtet, ahol a kertészkedés mellet különféle programokon (főzés, koncertek, közös programok) lehet részt venni. További információk és jelentkezés: integracio@menedek.hu tárgyban legyen benne: közösségi kert.

Magyar nyelvóra – Továbbra is folytatódnak a magyar nyelvórák menekültek, migránsok részére. A részvétel ingyenes. Az órákat önkéntesek tartják heti két alkalommal: hétfőn 17.30 – 19.00-ig és pénteken 14.00 – 16.00-ig. Jelentkezés az integracio@menedek.hu e-mailen, tárgyban legyen benne: magyar nyelvóra.

A Debreceni Befogadó Állomáson is folytatódik egyesületünk tevékenysége – gyermekprogramok, családgondozás – menedékkérőkkel, elismert menekültekkel és oltalmazottakkal. Ezek a tevékenységek szintén az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága támogatásával valósulnak meg.

 

Mindenkit szeretettel várunk:

                                               Menedék Egyesület