Sajtóközlemény

2015/01/12
Törzs

A Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület megalapozatlannak, és felelős állami vezetőhöz méltatlannak tartja Orbán Viktornak vasárnap, az M1 híradójában megfogalmazott és másutt is hangoztatott gondolatait.

Abban messzemenőkig egyetértünk Magyarország miniszterelnökével, hogy „a bevándorlásról és az azzal összefüggő kulturális kérdésekről az eddigieknél sokkal nyíltabban, őszintébben, teljes egyenességgel kell beszélni”. Egyesületünknek is alapvető célja ez. A nyílt, tényeken alapuló és felelős dialógus kialakításán dolgozunk lassan húsz esztendeje Magyarországon és Európában.

Azt azonban – többek között az Európai Unió Bizottságával és Európa vezető politikusaival egyetértve – tagadjuk, hogy "a gazdasági bevándorlás rossz dolog Európában, nem szabad úgy tekinteni rá, mintha annak bármi haszna is lenne, mert csak bajt és veszedelmet hoz az európai emberre, ezért a bevándorlást meg kell állítani, ez a magyar álláspont". Még David Cameron is elismerte a bevándorlás hasznosságát legutóbbi West-Midlands-i beszédében. Nem vall politikusi bölcsességre a múlt heti párizsi terrorcselekmények áldozataira emlékezés napján bevándorlásellenes szólamokat hangoztatni, azt a téveszmét terjesztve, hogy az embertelen terrorizmusért a bevándorlás a felelős, és annak korlátozásával – kiváltképp megszüntetésével – megszabadulunk a terrorfenyegetéstől is.

Mit gondoljunk ennek fényében Moustafa Ourradról, a Charlie Hebdo szerdán meggyilkolt lapszerkesztőjéről? Vagy Ahmed Merabetről, a támadókkal harcba szálló és brutálisan kivégzett rendőrről? Vagy Clarissa Jean-Philippe-ről, a szerkesztőség elleni támadás másnapján lelőtt rendőrről? Vagy a kóser boltban meggyilkolt Yoav Hattabról és Francois-Michael Saadáról? És Lassana Bathilyról, aki élete kockáztatásával bújtatott el egy csoport embert a túszejtő elől? Mindnyájan bevándorlók vagy bevándorló szülők gyermekei. Európában emberek milliói váltak a társadalom és a helyi közösségük megbecsült, integráns tagjává úgy, hogy egy másik országból, egy másik kontinensről vándoroltak be. Sem ők, sem családtagjaik, munkatársaik, iskolatársaik, szomszédjaik és főleg állami vezetőik nem gondolják, hogy bajt és veszedelmet hoztak volna az „európai emberre”, hiszen maguk is európaiak, azzá váltak. Csendesen hozzátesszük: ahogyan nincs „amerikai ember” és „afrikai ember” sem, úgy képtelenség európai emberről beszélni. Vannak demokraták és autokraták, hívők és hitetlenek, tehetségesek és tehetségtelenek. Különböző csoportokhoz tartozunk, ezek között egy az európai mivoltunk.

Az orbáni bevándorlásellenes retorika arcul csapja a magyar nemzetet, mert elődeinkről és kortársainkról, közel egymillió emberről, aki az elmúlt fél évszázadban hosszabb-rövidebb időre külföldre vándorolt a jobb élet reményében azt állítja: rosszat tettek.

Nem a bevándorlást kell megállítani, hanem az erőszakot, a fanatizmust, a tudatlanságot, a tömeges elszegényedést, az etnikai alapú kirekesztést és kirekesztődést, ami valóban sok bevándorló vagy bevándorló családból származó fiatal sorsa. Meggyőződésünk, hogy a társadalmi dezintegráció, radikalizálódás és terrorizmus ellen nem a külföldön dolgozni, vállalkozni, tanulni, családot alapítani igyekvők megbélyegzésével és kirekesztésével lehet hatékonyan küzdeni, hanem a gazdasági szerkezetek, az oktatásügy, a foglalkoztatáspolitika és szociálpolitika megerősítésével és reformjával. Mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy a felvilágosult és demokratikus értékek követése vonzó legyen a társadalmilag leszakadó fiatalok számára. Ezekről a kérdésekről szeretnénk „az eddigieknél sokkal nyíltabban, őszintébben, teljes egyenességgel” beszélni.