Vannak olyan 10-11 évesek, akik a betűket ismerik ugyan, viszont nem tudják őket összeolvasni. Nekik mindenképpen szükségük lenne arra, hogy iskolába járjanak vagy esetleg nyári tanodába, továbbá fejlesztésre, de kérdés, hogy a szülők mennyire törődnek a gyerekeik szellemi fejlődésével, valamint az is, hogy hogyan juttatják el őket esetlegesen egy ilyen fejlesztő foglalkozásra.
Egészséges fejlődés
A gyermekek egészséges testi és lelki fejlődéséhez alapvető fontosságú a fizikai és érzelmi biztonság, amelyet csecsemőkorban az elsődleges gondozó - jellemzően az édesanya - majd később tágítva a kört a szülőpár, a nagyszülők, az óvoda, az iskola, tehát a szűkebb és tágabb környezet együttesen tud biztosítani. Ha egy biztonságos környezetben a szülők viselkedése kiszámítható, ha megfelelően reagálnak a gyermek igényeire, biztonságosan elérhetők a számára, akkor a gyermek kötődése is jó eséllyel lesz biztonságos, ami az egész életére, jövőbeli kapcsolataira hatással van. Egy ilyen hátterű gyermeknek minden esélye megvan az egészséges fizikális és szellemi fejlődésre, hiszen van otthona, van családja, járhat óvodába, iskolába, szocializálódhat, tanulhat, szórakozhat, elérhető számára a megfelelő mennyiségű és minőségű élelem, mozgás és pihenés, kialakul a személyes higiénéje, van egy stabil rendszer az életében.
Mit élnek át ezzel szemben az Ukrajnából menekült gyerekek?
Számukra megszűnt mindaz, ami a biztonságot jelentette. El kellett hagyniuk az otthonukat, ami sokak esetében teljesen el is pusztult a bombázások következtében. Családok szakadtak szét, apák, nagyapák, nagyobb fiúk maradtak otthon, hiszen 18-65 éves kor között kötelező a katonaság. Zömmel tehát nők és gyermekek érkeztek a környező országokba, miután elvesztették a szeretteiket. A szerencsésebbek rokonoknál kapnak szállást, vannak, akik viszonylag gyorsan találnak munkát és ki tudják fizetni az albérletet vagy éppen online munkájuk van és azt tudják folytatni. Vannak viszont az otthon is mélyszegénységben élők, pl. kárpátaljai magyar és roma családok, akik menekültként sem indulnak jó esélyekkel a jövőre nézve. Ők azok, akik gyermekeikkel együtt ott ragadnak a menekültszállókon és nem is tudnak továbblépni. Úgy tűnik, hogy sajnos egy idő után bele is fásulnak ebbe a helyzetbe.
Élet a menekültszállón - hospitalizáció, kötődési zavar
Gyermekotthonokban nevelkedőknél gyakran alakul ki egy olyan tünetegyüttes, amit hospitalizációnak hívunk. Ez arra utal, hogy azoknál a gyermekeknél, akik megfelelő érzelmi kapcsolat, foglalkozás, fejlesztés, valódi szülői törődés nélkül egy egyhangú, ingerszegény környezetben töltik a mindennapjaikat, az érzelmi elsivárosodás következtében speciális tünetek, viselkedésjegyek alakulnak ki. Sajnos ez látható a hosszabb ideig menekültszállón élő gyermekek esetében akkor is, ha vannak velük szülők. A jelen helyzetben a szülők traumatizáltak, de a kulturális különbségekből adódóan is vannak eltérések a gyermekek gondozásában, nevelésében. Ezeknek a gyerekeknek a kommunikációját szegényes válaszkészség jellemzi, az általános viselkedésre közönyösség, tompaság jellemző, sokszor pótcselekvések jelennek meg. Előfordulhat még álmatlanság és sajnos megfigyelhető a lassú, elégtelen fejlődés mind testileg, mind szellemileg. A kevés vagy elégtelen szülői érzelmi válaszkészség következtében nem tud egy bizalmon alapuló biztonságos kötődés kialakulni, gyakran tapasztalható a kapcsolódásukat illetően egyfajta gátolatlanság, ami azt jelenti, hogy mindenkihez könnyen és gyorsan közelednek, de mindezt válogatás nélkül teszik. Lényeg, hogy valaki legalább egy kis időre velük foglalkozzon.
A Menedék Egyesület gyermekprogramja
A Menedék Egyesület mobil team-je többek között ilyen szállásokat is felkeres azért, hogy felmérje az aktuális helyzetet, illetve különböző programokkal gazdagítsa a gyerekek egysíkú mindennapjait.
Eddig három helyre vitt a csapat mesés és játékos programokat, a Bánya úti menekültszállóra, a Menedékházba és a Migration Aid Madridi úti tranzitszállójára.
A szállások célja az lenne, hogy átmeneti befogadó helyként működjenek, de a mélyszegénységből érkezők sajnos nem tudnak vagy nem akarnak továbblépni. Kivétel ez alól a Madridi úti szálló, ahol valóban csak átmenetileg, 1-4 napig tartózkodnak a családok.
A menekültszállókon ragadtak zömmel kárpátaljai magyarok, romák. A férfiak dolgoznak, a nők nem, ők a szállókon vannak a gyerekekkel, de nem igazán foglalkoznak velük, hanem kiengedik őket az udvarra, persze előfordulnak kivételek, akik otthon is jobb körülmények között, magasabb szintű szocializáltságban életek. A gyerekek általában egymással játszanak, a nagyobb gyerekek vigyáznak a kicsikre. Nem járnak se óvodába se iskolába, jelenleg semmilyen program nincs a részükre, az ott lévő gondozók, szociális munkások foglalkoznak velük néha. Étkeztetésük megoldott, a kapott háromszori étkezésen túl az apukák a keresetükből vásárolnak még plusz élelmiszert. Ruháik a sajátjaik, amiket hoztak, illetve kapnak adományokat is. Az intézményi higiénés körülmények általában jók, több gyereké kevésbé, de ez valószínűleg a szülőkön múlik inkább. Mindenhol van benti közösségi tér játékokkal, illetve udvar, összességében igyekeznek a körülményekből a lehető legjobbat kihozni.
0-18 éves korig minden korosztály jelen van, ezért nem kis feladat minden gyereket mozgósítani, ehhez több ember szükséges.
A mesés foglalkozás a kicsiket jellemzően csak rövid ideig köti le, a nagyobb gyerekek érdeklődőbbek. Sokan le vannak maradva a fejlődésben. Vannak olyan 10-11 évesek, akik a betűket ismerik ugyan, viszont nem tudják őket összeolvasni. Nekik mindenképpen szükségük lenne arra, hogy iskolába járjanak vagy esetleg nyári tanodába, továbbá fejlesztésre, de kérdés, hogy a szülők mennyire törődnek a gyerekeik szellemi fejlődésével, valamint az is, hogy hogyan juttatják el őket esetlegesen egy ilyen fejlesztő foglalkozásra. Sokak szeptemberi iskoláztatása sem megoldott, mivel nincs lakcímük, így körzetes iskolába sem tudnak járni. A beiskolázás intézését pedig azért nem kezdik meg az intézmények, mert nem lehet tudni, hol lesznek addigra ezek a családok, illetve nem szeretnék azt sem, ha hosszú távra náluk ragadnának.
A zenei eszközök, csörgők, hangszerek általában sikert aratnak minden korosztálynál, de döbbenetes, hogy sokan nem ismernek gyerekdalokat, meséket is alig, a szókincsük szegény.
A kamaszok lassabban oldódnak, de ez életkori sajátosság is, ők inkább csak távolról figyelik, mi folyik a foglalkozáson, közben a telefonjukat nyomogatva. Velük a saját érdeklődési területüket megtalálva – pl. saját zenék - lehet kicsit kommunikálni. Legtöbbször unatkoznak, nem tudnak mit csinálni, telefonoznak. A barátaikkal online tartják a kapcsolatot.
Nagyon sikeres a selyemkendőkkel való játék, a selymek ölelése megnyugtatja a gyerekeket, ebből is látszik az érintés fontossága, ami persze a személyi higiénés állapotok miatt kérdéseket vet fel.
Igények és perspektíva
Összességében elmondható, hogy a nagyon pici, 1-3 éves gyerekek nem tudnak csoportos programokba kapcsolódni egyrészt az életkoruk miatt, másrészt, mert a kicsit nagyobbak sem jártak óvodába, nincs igazi közösségi élményük. Sajnos arra sincs igazi élményük, hogy felnőttekkel játszottak volna. Ezért mindenképpen fontos, hogy több személy vezesse a foglalkozásokat, hogy mindenkire jusson elegendő figyelem és minőségi játékidő. A nagyobbaknak nagyon fontos lenne az iskola, a rendszeres foglalkozás, fejlesztés. Megfontolandó egy multidiszciplináris team létrehozása, azaz a jelenlegi kibővítése felnőtt és gyermek klinikai szakpszichológusokkal, akik fel tudják mérni a gyerekek és a szülők aktuális mentális állapotát, traumatizáltságuk mértékét, egyéb pszichés nehézségeiket és ennek megfelelően kaphatnának a rászorulók szakszerű segítséget. Kérdés, hogy van-e elegendő kapacitás arra, hogy a program eljusson minden olyan helyre, ahol erre szükség van és mi alapján kerüljenek ezek priorizálásra. A legnagyobb kérdés viszont az, hogy ők vajon hogyan integrálhatók a magyar társadalomba, hiszen többszörös hátrányból indulnak a háború, a származásuk, a szegénységük, a kulturális különbségek és az egyéni nehézségek, a traumatizáltság és a fejlődési elmaradás miatt.
Szeretetteli élményt, valódi odafigyelést, önfeledt közös játékot adtunk ezeknek a gyerekeknek, örültek, szomjazták azt, hogy felnőtt játsszon velük. Becsempésztünk egy kis örömet ezekre a világ végének tűnő helyekre. Tervezünk visszamenni hozzájuk és új helyekre is készülünk programokkal.
Füredi Éva
A kép forrása: Igazgyöngy Alapítvány