A 30 éves Abdal története. Szudánból érkezett, jelenleg az Egyesült Királyságban él.

13/01/2014
Törzs

"Hét jelentés hét különböző orvostól, mindegyik ugyanarra a következtetésre jut."

A 30 éves Abdal a dárfúri kínzások egyik túlélője. 2004 óta már három alkalommal volt idegenrendészeti őrizetben, összesen közel három évig.

Kínzás és szökés

Súlyos fizikai kínzásokat szenvedtem el a szudáni kormánytól. Ez az oka, hogy elmenekültem az országomból. Egy családtag segített, akinek volt útlevele, és segített megszökni. Több mint 263 heg van a testemen. A repülőtéren menedékjogot kértem, elmondtam nekik, hogy mi történt. De sajnos elutasították a kérelmemet, és azt mondták: " Nem hisszük el."

Aztán egy jó időre hajléktalan lettem. Emellett súlyos depressziótól szenvedtem. Szavakkal el sem tudom mondani, mennyire. Az utcán aludni, ételért koldulni, ez a teljes megaláztatás volt.

Őrizetből ki, őrizetbe be

Letartóztatott az UKBA (Az Egyesült Királyság Határrendészete) és idegenrendészeti őrizetbe szállítottak. A mentális egészségem leromlott, nagyon rossz lett. Mikor be voltam zárva a szobámba, mindig az járt az eszemben, hogy hogyan kínoztak meg. Ismét öngyilkosságot kíséreltem meg. Egy dolog tartott életben, a kisfiam. A feleségem járt látogatni a kisfiammal.

A szudáni nagykövetség azt mondta, nem szudáni, hanem szomáliai vagyok. Dühös voltam. Nem tudtam abban az időben, hogy miért mondták ezt. Átadtam nekik az eredeti születési anyakönyvi kivonatomat, valamint a kórházi jelentést és egyéb dokumentumokat, amelyek igazolják, hogy szudáni vagyok.

Az Egészségügyi Hatóság tájékoztatta a Bevándorlási Hivatalt, hogy súlyos kínzás áldozata vagyok és hogy nem vagyok megfelelő állapotban a fogva tartáshoz. Egy szakember beszámolt a Bevándorlási Hivatalnak arról, hogy nagymértékű kínzás áldozata vagyok, és nem vagyok jól a fogva tartáshoz. Hét jelentés hét különböző orvostól, mindegyik ugyanarra a következtetésre jut. A Bevándorlási Hivatal válasza ugyanaz.

Nem kaptam meg a gyógyszereimet kilenc napig, elszigetelten, egyedül voltam bezárva. Nem tudtam elhinni, ez…, Istenem! Megpróbáltam megölni magam, de nem tudtam megcsinálni, nem volt semmi a szobában, csak gyötrődtem. Nem éreztem, nem tudtam követni, hogy mi történik. 40 napig csak akkor ittam vizet, amikor a gyógyszert vettem be. Néha sót vagy cukrot iszom, hogy a szerveimet a rendben tartsam, de egy falatot sem ettem ezalatt az idő alatt. Amikor a bíróságon voltam, elájultam. A kórházban ébredtem fel. Egy orvos azt tanácsolta, hogy egyek, különben meg fogok halni.

Minden alkalommal, amikor bírósághoz fordulok óvadékért a Bevándorlási Hivatal azt mondja, nem vagyok együttműködő. Megkérdeztem a bírót, mit kell tennem ahhoz, hogy bebizonyítsam az együttműködésem, a bíró azt mondta, hogy mutassak fel dokumentumokat. Mondtam, hogy már benyújtottam az eredeti születési anyakönyvi kivonatot és egyéb okmányokat. Írtam egy levelet, hogy örömmel elmegyek a nagykövetségre, a személyazonosságommal kapcsolatos ügyet megoldani. Amikor megérkeztem a nagykövetségre, remegtem, reszkettem. Láttam a nagykövetet. A bevándorlási ügyintézőm még egy zsebkendőt is a kezembe nyomott és megígérte nekem: "Most már semmiképp sem mondhatják, hogy nem vagy együttműködő, nagyon beteg vagy, mégis eljöttél ide."

A szenvedések folytatódnak

Most 22 hónapja vagyok folyamatosan őrizetben. A szenvedések folytatódnak. A legtöbbször őrizetbe vett embernek hívnak, mert szabadon engednek, aztán újra őrizetbe vesznek, szabadon engednek, aztán újra őrizetbe vesznek.

2002 február          Megérkezik az Egyesült Királyságba, menedékjogot kér

2003                    Menedékjogi kérelmét elutasítják, hajléktalanná válik

2004 november      Idegenrendészeti őrizetbe kerül

2005 május           Interjú a szudáni nagykövetséggel, amely elutasítja a dokumentumok kiállítását

2005 október         Szabadon engedik

2006                    Gyermeke születik

2007                    Elítélik hamis személyazonosító okmányok használata miatt

2008 augusztus     A büntetés letöltését követően folytatólagos idegenrendészeti őrizetbe veszik

2008 október         Szabadon engedik

2011 június            2 év és 3 hónap börtönbüntetésre ítélik csalásért

2011 augusztus     Folytatólagos idegenrendészeti őrizetbe helyezik

2011 vége              Újra benyújtja menedékjog iránti kérelmét

2013 április            Másodjára viszik a szudáni nagykövetségre, ismét elutasítják az úti okmányai kiállítását

12 éve az Egyesült Királyságban

Továbbra is dokumentumok nélkül, adminisztratív okok miatt hazájába vissza nem küldhető.