Regionális Készségfejlesztő Program (CDNP) 2005

Projekt időtartama
2005
Támogató
ENSZ Menekültügyi Főbiztossága Budapesti Irodája
Ami 2005-ben megvalósult: Tréner képzés (TOT): Nem és kor szerinti érzékenyítés (mainstreaming). Júliusban három és fél napos képzés volt a Debreceni Menekülteket Befogadó Állomáson. A rendezvény célja: a, nemi és kor diszkriminációs témák bemutatása, általánosan és specifikusan a menekültügyben tapasztaltak alapján b, többféle gyakorlat, elmélet, gyakorlati kommunikácis technika letesztelése alkalmazhatóság és hatékonyság szempontjából a Közép Kelet Európai régióban. A tréner képzésén 13 résztvevő vett részt a CDNP régió 11 országában működő egyetemekről, civil szervezetektől és menekültekkel foglalkozó irodákból. A résztvevők többsége saját tréning előkészítésbe kezdett a Debrecenben tanultak alapján. Ami még eredmény, hogy sikerült meggyőzni az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága Budapesti Irodájáját, hogy 2006-ban legyen folytatása a képzésnek. Képzési kézikönyv: Nem és kor szerinti érzékenyítés a menekült ügyben. A könyv az összes TOT-n alkalmazott elméleti, gyakorlati tudást, megjelent kiadványt tartalmazza, és a már átdolgozott verzió tökéletesen adja vissza az esemény során megtanultakat, úgy mint a résztvevők által fejlesztett minta tréningprogramokat. A végeredmény egy világszínvonalú standard elektronikus kézikönyv, aminek nyomtatott verziójának igényét az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága Budapesti Irodája a genfi Gender osztály számára már jelezett. A CDNP Támogatási program. Egy-egy albán, bulgár, macedón, moldovai és ukrán partner által irányított felsőoktatásban folyó képzési projektbe fektetett be, ami programon keresztül „Szociális munka menekültekkel: Tantervfejlesztés minimális követelményei” címen 165 diák kapott főiskolai képzést és 40 szakpedagógus pedig szakképzést. Szociális munka menekültekkel: Tantervfejlesztés minimális követelményei. Ezt a kézikönyvet a felsőoktatásban folyó képzés tervezésének kapcsán írták át, abból a célból, hogy bemutassa a partnerek által elért új fejlesztéseket. A megjelent új témák: „Integráció” és „Szociális szolgáltatások tervezése, irányítása a menekültekért és menedék keresőkért”. Az új angol nyelvű pdf megtalálható a honlapon. Szakértői Képzési Csoport Adatbázisa olyan nemzetközi szakemberek meghívásával vette kezdetét, akik a menekült ügyben jelentkező szociális segítségnyújtással kapcsolatos témák szakértői és egyben hajlandóak lennének képzést szervezni a régióban. Akik elfogadták a felkérést, azok a maguk szakmai önéletrajzával, adataival járultak hozzá a CDNP adatbázis elkészítéséhez, ami 2006-tól lesz elérhető a honlapon. Szociális munka menekültekkel kézikönyv. Ez az első régió-specifikus kezdeményezés, azért hogy a felsőoktatásban a menekült ügyről tanuló diákok számára egy tankönyv álljon rendelkezésre. A könyv elkészítése 4 CDNP ország írójának és amerikai - magyar szakemberek bevonásával történt. A könyv tervezett megjelenése 2006 tavasza. A jövőre nézve azt tervezzük, hogy a CDNP honlapján és az ERF által támogatott Refugee.hu oldalon helyeznénk el a könyvet. Az újretervezett honlap a tervek szerint 2006 elején fog életbe lépni, felhasználóbarátabb és hatékonyabb formában. A hangsúlyt a fontos képzési és politikai anyagok elérhetőségére és regionális menekülteket segítő irodák linkjeinek letölthetőségére fogjuk helyezni.