Együtt a befogadóbb állomásokért

A projekt célja a befogadáshoz kapcsolódó szolgáltatások bővülése és minőségének javulása, a menekültügyi eljáráshoz való hozzáférés gördülékenységének biztosítása és az elismerését kérők informáltságának javítása, mivel a befogadó állomások nem rendelkeznek ezen befogadási feltételek maradéktalan teljesüléséhez szükséges erőforrással.

Projektünk 10 éves múltra és szakmai gyakorlatra tekint vissza. A projekt a békéscsabai és debreceni befogadó állomáson élő elismerést kérő férfiakat, nőket, családokat és gyermekeket célozza az alábbi tevékenységekkel:

1. közösségi programok szervezése Békéscsabán

2. közösségi aktiválás és közösségi önszerveződés segítése Debrecenben

3. szociális esetmunka, tanácsadás / információnyújtás Békéscsabán és Debrecenben

4. egyhetes nyári gyerektábor szervezése a debreceni befogadó állomáson tartózkodó, kisiskoláskorú gyerekek számára

Megvalósítás helyszíne: Békéscsaba, Debrecen

Részletes beszámoló a projektmegvalósításról

A projektet 2009. január 1-én kezdtük a BÁH Befogadó Állomás, Békéscsaba és a BÁH Befogadó Állomás, Debrecen intézményeivel való együttműködésben.
Békéscsabán a szociális és információs ügyfélfogadás keretében napi 8 órás ügyeletet tartott a szociális munkás. Október 31-ig 1411 órában volt elérhető a szolgáltatás. Debrecenben a szociális munkások napi 4-5 órában fogadták a hozzájuk forduló kérelmezőket. 10 hónap alatt 1679 ügyfél vette igénybe a szociális esetmunka, tanácsadás, információnyújtás szolgáltatásait a két helyszínen.
Békéscsabán 912 órányi közösségi program valósult meg az első 10 hónapban, amin összesen 12033 fő vett részt. 112 elismerését kérő maga is részt vett a programok kivitelezésében. 6 magyar önkéntes színesítette munkájával a közösségiprogram-lehetőségek palettáját: szerveztek gyerekklubokat, női csoportot, filmklubot, magyarórát.
Debrecenben 12615 fő részvételével megvalósult 1194 óra közösségi programból 584 órát maguk a kérelmezők szerveztek. 896 alkalommal történt sporttevékenység, köztük volt rendszeres röplabda- és futballedzés. Tematikus csoportfoglalkozások keretében volt számos gyerekklub, női csoport, sportnap, illetve magyar nyelvi csoportok 3 különböző szinten. A tevékenységek megvalósítását 4 magyar önkéntes és 3 gyakornok segítette.
A Velencén júliusban megrendezett egyhetes nyári táborunkban összesen 40 gyerek vett részt, közülük 16-an 7 és 15 év közötti kérelmező gyerekek voltak. A program lebonyolítását 7 munkatárs, 5 önkéntes és 5 korábban gyerekként maga is menekültként velünk táborozó fiatal segítette.
A projekt tevékenységeiben október végéig összesen 3242 fő részesült. Közülük 1200-an Koszovóból, 627-en Afganisztánból, 612-en Szerbiából, 112-en Szomáliából érkeztek.

A projekt eredményei – beszámoló a projekt zárásáról:

Az egyéves projekt alatt a következő eredményeket, tevékenységeket sikerült elérnünk, megvalósítanunk.

A komplex szociális tanácsadó központ ügyfélfogadása a projekt lezárásakor Békéscsabán 1643 órában, valamint Debrecenben 1052 órában valósult meg.
Az ügyfélforgalom ebben az évben Békéscsabán 4836 fő, valamint Debrecenben 913 fő volt.
A projektünkben csoportfoglalkozásokat szervezünk Békéscsabán összesen 1169,5 órában.
Békéscsabán a közösségi programokon 80 önkéntes színesítette munkájával a közösségiprogram-lehetőségek palettáját.
A közösségi csoportfoglalkozások Debrecenben 1851 órában valósultak meg.
Debrecenben a sportfoglalkozásokra nagy igény volt, 1266 alkalommal került rá sor.
Debrecenben az elismerését kérők 738 órában szerveztek társaiknak programokat az év során.
Közösségi aktiválás programjainak látogatottsága Debrecenben 22186 főt jelentett.
Az egy hetes nyári gyerektáborban 16 fő vett részt.

A projekt hatására a célcsoport pszicho-szociális állapota javult, a hospitalizáció mértéke csökkent, az elismerését kérők tájékozottsága nőtt. Ezek a hatások már a projekt ideje alatt is működtek, de a projekt lezárásakor nem fejeződtek be, így továbbra is hatással lesznek az egyénekre hosszútávon, különösebb beavatkozás nélkül.

A projekt tapasztalatiból kiindulva 2010-ben az Európai Menekültügyi Alap támogatásával újabb projektet indítunk, amelyben a projekt tevékenységeit fejlesztjük tovább a tapasztalatokat, eredményeket és nehézségeket felhasználva.

Fejezetek a szociális munkások naplóiból

“A Menedék Egyesület színeiben 2003 decembere óta dolgozom. Az eddigi évek folyamán sok ügyfelem volt, akiknek nagy része elismert menekült státuszba lépett. Azt nem állítom, hogy ebben a szakmában túl sok lett volna a sikerélmény, de szerettem-szeretek külföldiekkel dolgozni.
Kezdetben a legfőbb feladatom a menekültek integrálásának elősegítése volt, és véleményem szerint nagyon fontos az egy külföldinek, hogy az első bizonytalan „lépéseknél” milyen támogatást, segítséget, információt kap. Velük való munkám során hasznomra vált személyes élményem-tapasztalatom a „tábori életről”. Majd jött a 2008-as év, ami gyökeresen megváltoztatta az eddigi munkámat. Új működési szabály a befogadó állomáson, új menedékjogi törvény alkalmazása a menedékjogi eljárás folyamán.
A békéscsabai befogadó állomás zárt jellegű állomás lett, ami azt jelentette, hogy a kérelmezők nagy része csupán tizenöt napot tölt el Békéscsabán. Mivel ezt a változást hosszú egyeztetések előzték meg, ezért nem ért váratlanul a tábor működésének változása, de gyakorlati tapasztalat nem volt mögötte. Ezen kívül a zártság mindenkit megviselt.
Újra kellett tanulni mindent. Kitalálni, mire is van igazán szüksége egy kérelmezőnek, aki csak tizenöt napot tölt el a táborban. Újra kellett gondolni a munkámat, új készségekre, új módszerek kidolgozására, annak alkalmazására volt szükség, meg kellett tanulni azt, hogyan közelítsek ügyfelekhez, hiszen most csak tizenöt nap áll rendelkezésemre, hogy megfelelő segítséget tudjak nyújtani, és persze nagyon fontos az is, hogy bizalommal tudjanak felém fordulni, ha valami problémájuk, kérdésük van.
Most már a második év végén járunk. Gyakorlat is van mögöttem, gyakorlati tapasztalatom is van már, és ami nagyon fontos, megtaláltam a helyem az új rendszerben. Most tudom csak, mit is jelent az, hogy az információ hatalom, és igyekszem a kérelmezőket megfelelő „hatalommal” felruházni, hogy a megfelelő döntéseket meg tudják hozni saját és családjuk érdekében.” Perák Zsuzsanna szociális munkás, Békéscsaba

„2006 óta dolgozom szociális munkásként a Menedék Egyesület debreceni kirendeltségében. Az iroda, melyben a kollégákkal dolgozom, a debreceni befogadó állomás területén van, ami nagyban meghatározza a munka jellegét. Betekintést nyerünk az emberek mindennapjaiba azáltal, hogy „köztük vagyunk”. Ez néha megkönnyíti, máskor viszont nehezebbé teszi ezt az egyébként sem egyszerű munkát.
Az elmúlt években elég sokat változott a befogadó állomáson élők összetétele mind etnikailag, mind pedig jogállásuk szerint. Jelenleg a befogadó állomáson menedékjogot kérők tartózkodnak, akik a személyes meghallgatásukra készülnek, vagy éppen az ezt követő döntésre várnak. Sokszor feszültek, idegesek, türelmetlenek az ügyfeleink, ami nem csoda, hisz ez a folyamat több hónapig is eltart, és a további életük múlik a menekültügyi hatóság döntésén. Ezért gyakran a segítő beszélgetés az, amire szükségük van a bennünket felkereső embereknek.
Persze sok más dologban segítek a befogadó állomáson tartózkodóknak, akik érthetően gyakran eltévednek a számukra oly ismeretlen bürokrácia útvesztőiben. Ilyenkor segítség egy formanyomtatvány kitöltése, kérelem megírása, egy telefonon történő időpont-egyeztetés, vagy éppen egy orvosi vizsgálatra történő elkísérés. De sokadszorra azt is elmagyarázom, hogy az adó kártya miért nem munkavállalási engedély és a buszjegyet nem elég megvenni, de a járművön érvényesíteni is kell.
Persze nem csak én „tanítgatom” ügyfeleimet az európai életre, de évek során én is sokat tanultam tőlük: toleranciáról, sokszínűségről, összefogásról és kitartásról.
Mindent összevéve szeretem a munkámat a benne rejlő kihívásokkal és gyakori nehézségekkel együtt.” Adóba Éva szociális munkás, Debrecen


Ezek a szavak, kifejezések jutnak eszembe először, ha a munkámra gondolok. És emberek, arcok, akiket - mikor el kezdtem dolgozni a Menedék Egyesületnél - a kolléganőm segítsége nélkül gyakorlatilag nem tudtam megkülönböztetni egymástól. És azok a nevek! És az az angol!
Aztán hosszabb-rövidebb párbeszédek is eszembe jutnak, ügyfelekkel félelmekről, élményekről, önkéntes munka vagy éppen lakáskeresési lehetőségekről. Párbeszédek barátokkal, ismerősökkel, akik hol értetlen, hol tiszteletteljes, hol lelkes arccal állnak elő leggyakrabban az alábbi kérdésekkel, mikor a munkahelyemre terelődik a szó: , , Szerintem nem mondok újat azzal, hogy mint minden másnak, ennek a munkának is megvannak a nehézségei és a szépségei egyaránt. Nehéz, mert nap, mint nap olyan emberekkel állok szemben, akikkel csak az esetek minimális részében lehet magyarul kommunikálni, más kultúrából érkeztek ide, sokszor viszontagságos úton, tele tervekkel és reménnyel, és nehéz mit mondani olyankor, mikor egy határozathozatal alkalmával ez a felépített világuk összedől. Nehéz egy olyan ügyféllel megértetni, hogy itt mennyi okmányra, bizonyítványra, igazolványra (hadd ne soroljam tovább, még mikre, és hadd ne említsem, ezen okmányok beszerzésének szövevényes módját) szükség van (és hogy ezekre valóban szükség van!), aki olyan országban született és onnan érkezett, ahol egyszerűen nincs vagy minimális szintű a közigazgatás. És nehéz, mert még több mint másfél év elteltével is naponta találom magam szemben olyan kérdéssel, helyzettel, amivel ez idáig egyszer sem… Másrészt viszont, amíg sikereket is látok, és azt veszem észre magamon, hogy folyamatosan tanulok, addig nem a nehézségen van a hangsúly. Mint amikor például sikerül valakinek albérletet találni, sikerül létrehozni egy önkéntes munkán alapuló együttműködést, vagy éppen egy gyerektábor alkalmával - még ha az utolsó pillanatban is, de - sikerül rávenni a grúz kislányt, hogy adja elő a „pereces dalt” a búcsúesten. Főleg azt látni, hogy mekkora sikert aratott vele! Azt érzem, hogy nap, mint nap olyan helyre megyek, olyasvalamit csinálok, aminek haszna van, és ami nekem is sokat ad. Emberekkel dolgozom, akik nem félelmetesek, de nevük van, egyéniségük van, néha jobb, néha rosszabb napjaik vannak, néha kedvesek és hálásak, néha nem, néha gördülékenyen lehet velük együtt dolgozni, és néha nem. És a hét napjait már fárszi nyelven is el tudom mondani…” Kerek Anna szociális munkás, Debrecen

„2009. szeptember 7-én kezdtem el dolgozni az Egyesületnél mint animátor. Feladatom az, hogy közösségi programokat szervezzek a békéscsabai befogadó állomáson tartózkodók számára, és minél több részvevőt bevonjak a közösségi életbe. Az első találkozást kíváncsisággal teli várakozás előzte meg. Nem tudtam igazán, hogyan is történnek a foglalkozások, hány gyermekre, felnőttre számítsak.
Mikor kinyílott az – ahogy a menedékkérők hívják egymás között – „iskola” ajtaja, rögtön megtelt a terem izgatott kisgyerekekkel. Végre bejöhettek, mégis meglepetten néztek rám: még nem találkoztunk.
A bemutatkozást papírhajtogatós játék követte. Örömmel készítették a „Tulipánból paprika, paprikából Jancsika, Jancsikából kiskirály, kiskirályból tulipán” játékot. Mire felnéztem, az alkotások jelentős részét fel is ragasztották a faliújságra.
A következő napokban egyre inkább sikerült elérni, hogy csak azokat az eszközöket vegyék kézbe, amelyeket én is szerettem volna.
Az ősz jegyében makkból babát készítettünk, dióhéjból teknősbékát, préselt falevelekből képet ragasztottunk. A gyerekek nagy kedvence a „Szembekötősdi” játék. Találd ki, mit eszel! Csukott szemmel még a paprika és a sárgarépa evése is izgalmas.
Rögtön az első héten találkoztam a búcsúzással is. Nehéz volt elköszönni attól a kislánytól, aki percenként kérte: írjak neki magyar szavakat, és attól a kisfiútól, aki megtanulta a „Ha én cica volnék” dalt.
Nagyon jó hangulat kísérte az indián fejdísz elkészítését és bevetését. Kimentünk az udvarra, és igazi indián harci kiáltásokkal figyeltünk a távolba, és bújtunk el a padok mögé, úgy, hogy senki sem láthatott minket. Majd Andra és Priscilla önkéntesek segítségével megtanultuk a című dalt. Vidáman táncoltunk a csinos kacsacsőrünkkel.
Kellemes meglepetés volt, mikor az egyik menedékkérő fiatalember szőlőt hozott, és a gyerekeket kínálta. Elgondolkodtató, hogy van, aki akkor is tud adni, amikor azt gondolnánk: nincs semmije.
Remények szerint a vidám hangulat és az egymásra gondolás megmarad.” Kruzsliczné Majer Mariann animátor, Békéscsaba

„Azt gondolom, élete során mindenki részt vett már valamilyen formában Activity-ben. A munkám javarészt leírható e játékkal. A játékot mindenki saját perspektívájából szemlélheti: játék, harc, küzdelem, móka, kikapcsolódás a mindennapokból.
Ebben veszek részt mint játékvezető, aki beszerzi a kellékeket, moderálja a játékot, olykor csak két felet, olykor csapatok sorát. Ebben veszek részt mint játékos is, ki gyakran áthágja azt a szabályt, hogy csak beszélni lehet, s egyszerre rajzol, és mutogat is, egy sajátságosan és hosszú munkával kialakított 'valami nyelvet', melyet a és játékosok útjuk során magukkal hoztak, magukra szedtek, és mindenki más nyelvjárást beszél benne. Nehéz munka ez. A rejtvényekben keverednek az igények, a család, a kívánságok, a lehetőségek és olykor a személyes drámai helyzetek is. Mindennapos Activity ez, mintha minden nap egy adott közösséggel kellene játszanod, akár sikerül megoldani a rejtvényt, akár nem, akár akarsz játszani, akár nem. Vannak állandó játékosok, akik sohasem szoknak össze, s vannak olyanok is, akik bár csak egyszer játszanak, tökéletes párost alkotnak. Vannak olyanok is, akik a játék során tanulnak meg beszélni, s nőnek fel. Szép munka ez.

Örmény kisfiú

Néhány gondolat a magyar óra Activityből – magyarul!!!:
Ali, afgán férfi, 3 hónapja tanul magyarul
Rasooli, afgán férfi, 3 és fél hónapja tanul magyarul
Mustafa, afgán férfi, 4 hónapja tanul magyarul” Csuhaj Andrea közösségi szociális munkás, Debrecen