Egyedül nem megy

A projekt célja, hogy a menekültek és oltalmazottak önmagukról gondoskodni tudóvá váljanak. Az integráció sikeréhez személyre szabott kezdeti támogatás szükséges; a lakhatással, munkaerő-piaci beilleszkedéssel, pszichológiai és szociális ellátással kapcsolatos tanácsadás és támogatás elengedhetetlen.

Projektünk 10 éves múltra és szakmai gyakorlatra tekint vissza. A projekt során menekült és oltalmazott státuszú egyedülálló férfiak és nők, illetve családok számára komplex szociális tanácsadó központot működtetünk Budapesten, ahol szociális munkásaink heti 35 órában várják a segítségre szorulókat. Szükség szerint egyéni pszichológiai konzultációt biztosítunk a hozzánk fordulóknak. Álláskeresési technikák elsajátítása céljából tréningeket tartunk ügyfeleinknek. 25 fő számára átmeneti lakhatás és a munkakeresésben való intenzív segítségnyújtás biztosításával segítjük a befogadó állomásról való kiköltözést, illetve az átmeneti életvezetési nehézségek áthidalását. Önkéntesek bevonásával oktatási tevékenységet folytatunk, mint például magyar nyelvtanuló csoportok szervezése, iskolai korrepetálás, állampolgársági vizsgára való felkészítés. Nyáron 10 menekült vagy oltalmazott gyerek táboroztatását biztosítjuk.

A megvalósítás helyszíne: Budapest.

Részletes beszámoló a projektmegvalósításról

A projekt megvalósítását 2009. január 1-én kezdtük Budapesten. Az első 10 hónapban 309 fő 2359 különböző ügyben kérte a szociális munkások segítségét a szociális tanácsadó központban, amely heti 36 órában, október 31-ig összesen 1389 órában volt elérhető. 148 esetben tudtuk sikerrel megoldani ügyfeleink lakhatási problémáját, és 61 esetben sikerült a munkába álláshoz hozzásegíteni a hozzánk forduló elismert menekülteket és oltalmazottakat.
7 fő részére pszichológus nyújtott egyéni tanácsadást, terápiát. 36 álláskereső vett részt a praktikus ismereteket nyújtó tréningünkön. 10 hónap alatt 28 ügyfelünknek volt lehetősége a március óta tartó lakhatási programunk szolgáltatásait igénybe venni, közülük 11-en már sikerrel megoldották lakáshelyzetüket, és magánszállásra költöztek.
Október végéig összesen 22 önkéntes vett részt a projekt megvalósításában, tartottak magyarórákat, állampolgársági vizsgára felkészítő órákat, iskolai korrepetálást, egyéni készségfejlesztő foglalkozást, magyar nyelvű egyetemi felvételi vizsgára való felkészítést, illetve vállaltak ügyfél asszisztenciát. Az önkéntesek programjaiban 272 menekült vagy oltalmazott vett részt.
A Velencén júliusban megrendezett egyhetes nyári táborunkban összesen 40 gyerek vett részt, közülük 16-an 7 és 15 év közötti elismert menekült vagy oltalmazott gyerekek voltak. A program lebonyolítását 7 munkatárs, 5 önkéntes és 5 korábban gyerekként maga is menekültként velünk táborozó fiatal segítette.
2009. január 1. és október 31. között 330-an részesültek a projekt szolgáltatásaiban. Közülük 105 fő szomáliai, 50 fő iraki, 34 fő afgán, 12 fő szerbiai, 11 fő iráni, 11 fő kameruni és 14 fő ismeretlen állampolgárságú.

A projekt eredményei – beszámoló a projekt zárásáról:

Az egyéves projekt alatt a következő eredményeket, tevékenységeket sikerült elérnünk, megvalósítanunk.

A komplex szociális tanácsadó központ ügyfélfogadása a projekt lezárásakor 1657 órában valósult meg. Ezalatt 6364 fős ügyfélforgalom valósult meg a budapesti irodánkban.
A gazdasági válsággal egy időben jelentkező munkaerő-piaci válság miatt a munkalehetőségekhez való hozzájutás/hozzájuttatás nem tudott a tervezett mértékben megvalósulni, de segítségünkkel 105 esetben találtak ügyfeleink munkát.
Az ügyfelek számára álláskeresési tréningeket tartottunk, amelyet 5 alkalommal, összesen 60 órában vehettek igénybe. A tréningeken 45 fő vett részt.
Egyéni pszichológiai konzultáción összesen 19 órában 6 fő vett részt.
Átmeneti lakhatási lehetőséget 29 főnek biztosítottunk, ez 2184 éjszakát jelentett. A lakhatás biztosítása során eltértünk a tervezett menetrendtől, mivel igyekeztünk minél inkább a célcsoport igényeihez igazodni. Ennek a lehetőségnek az igénybevételét követően 13 főnek sikerült megoldania önerőből a lakhatását.
Önkéntesek bevonásával oktatási tevékenységet folytatunk. Oktatási, pedagógiai célú tevékenységbe bevont önkéntesek száma 23 fő volt. Ezeken az eseményeken az év során 329-en vettek részt.
A velencei nyári gyerektáborozáson 16 fő vett részt.

A célcsoport tagjai a projektnek köszönhetően szert tettek számos olyan tudásra, készségre, jártasságra, amelyek a projektzárás után is hatással lesznek az egyén, ill. családok életére, azok hatása nem szűnik meg.

A projekt tapasztalataiból kiindulva 2010-ben az Európai Menekültügyi Alap támogatásával újabb projektet indítunk, amelyben a projekt tevékenységeit fejlesztjük tovább a tapasztalatokat, eredményeket és nehézségeket felhasználva.

Fejezetek a szociális munkások naplóiból

„Munkám során jellemzően a menekülteket befogadó állomásokról (népszerű nevén menekülttáborból) kiköltözött emberekkel dolgozom. A magyar társadalomba való beilleszkedésüket (integrációjukat) igyekszem elősegíteni a szociális munka, ezen belül is az egyéni esetkezelés módszereivel.
Mivel nagy részük már több hónapja, akár több éve is itt él, nem én vagyok az első idegen, akivel találkoznak, néhányan a nyelvet is értik vagy beszélik valamilyen szinten. Ez gyakran nem segíti, inkább hátráltatja a munkámat. Azok a pozitív érzelmek, energiák, amelyekkel egy menekült alkalom adtán hazánkba érkezik – megkönnyebbülés, öröm, biztonságérzet – feloldódnak a tábori élet mindennapjaiban, az interjúkban, a több hónapos bizonytalanságban (maradhatnak-e, vagy visszaküldik őket), a szegénységben, a magyar bürokrácia útvesztőjében és a többségi társadalom elutasító magatartásában. Nekik segítek visszaszerezni a testi-lelki egészségüket, az önbecsülésüket, és megteremteni az emberhez méltó élet fizikai körülményeit, hogy új hazájuk teljes értékű polgáraivá váljanak. Ez a feladat könnyebb, mint ahogyan azt sokan gondolják, és magában hordozza a siker lehetőségét is.” (Soltis Lilla)

"Nem tudnám teljes bizonyossággal megmondani, kettőnk közül melyikünk szorongott és frusztrálódott intenzívebben, az ügyfél vagy én, amikor az augusztusi hőségben a legelső munkanapomon kolléganőm segédletével felvettem a menekült státuszú szomáliai fiatalember adatait.

Ez a kezdet sem volt könnyű, de aztán később megnyugodtam, belejöttem, és elkezdtem magamat otthonosan érezni a Menedék Egyesület budapesti ügyfélszolgálatának szociális munkásaként.

Mert jó tud ám az lenni, hogyha egyszerre párhuzamosan sok történés zajlik, hogyha egyszerre csörög két-három telefon, kopognak az ajtón, csöngetnek a kapun, valaki faxhangot kér, mindeközben az ember éppen egy ügyféllel beszélget, de már jönne be a következő, és… Jó tud lenni akkor, ha mindeközben sikerül a hozzánk fordulókat segíteni abban, hogy lépésről lépésre előrébb tudjanak haladni problémáik megoldásában." (Kiss Adrienn)

„Az egyik ügyfelem felmondta az albérletét egyik napról a másikra. Nem tudtam meggyőzni, hogy ez nem jó ötlet. Ekkor már egy-két napja kerestünk új albérletet, de szó nem volt róla, hogy azonnal új helyet kell találnunk. A dolog attól vált még fontosabbá, hogy kiskorú gyermekei pár nap múlva érkeztek vissza az országba. Azt, hogy a gyerekek az utcára kerüljenek, végképp nem engedhettem. Így egy nap alatt kellett olyan albérletet találnom, ahol a főbérlőt nem zavarja az ügyfél bőrszíne, az, hogy nem beszél magyarul, az, hogy gyermekei vannak, és ráadásul hivatalosan is be akar jelentkezni a lakásba. Általában a felsorolt okok egyike is elég ahhoz, hogy egy lakáskeresés több hétig, akár hónapokig is eltartson. Az ilyen extrém helyzetekben mégis sikerülni szokott a lehetetlennek tűnő vállalkozás is, még aznap találtunk lakást szerződéssel, bejelentéssel.

Az ilyen és ehhez hasonló esetek miatt érzem időnként, hogy kicsit olyan a munkánk, mintha zsonglőrködnénk, és a legváratlanabb helyekről is érkezhet egy új labda, egy új probléma, amit meg kell oldani. Sosem dőlhetünk hátra, ha valamit megoldottunk. Ez a munka folyamatos figyelmet, éberséget igényel, és éppen ez adja a szépségét.” (Zentai Lilla)

„Egyik beteg ügyfelemet öt különböző szakorvoshoz és az általuk rendelt vizsgálatokra kellett elkísérnünk az elmúlt héten. Az ügyfél nem beszél magyarul, sem az irodánkban használt más nyelven, tehát az orvosi konzultációkhoz minden alkalommal tolmácsot is kellett biztosítani – természetesen a projekt kontójára, hiszen a forráshiányos, túlterhelt magyar egészségügyi intézményektől nem várhatjuk el, hogy a tolmácsolást is biztosítsák. Ezen a héten egészen eltérő attitűdökkel szembesültünk az orvosi személyzet részéről, ezek közös eleme az információ-hiány, de minden alkalommal nagy szükség volt a szociális munkás segítő jelenlétére. Viszont az ügyféllétszámunk mellett nem engedhetem meg magamnak, hogy egy ügyfél kísérgetésére fordítsam az ügyfélkísérésre rendelkezésemre álló heti 10 órát, valamint a tolmácsolásköltség-keretünk tetemes részét. Ennél az ügyfélnél pedig másként nem lehet előre jutni, beilleszkedése szempontjából nagyon fontos, hogy rendbe jöjjön az egészsége. Különben is melyik vizsgálatánál mondjam azt, hogy nem tudok vele menni, oldja meg egyedül?...

A legjobb élményt az jelentette az elmúlt időszakban, amikor az ügyfélváróban két guineai ügyfelemet hallottam beszélgetni ¬- magyarul. Mindketten 2-3 éve élnek Magyarországon, ezalatt más ügyfelekre esetleg egy kis angol- vagy szerb-tudás ragad a menekülttáborban, de ők megtanultak annyira magyarul, hogy egymás között is ezt a nyelvet használják. Továbbgondolva arra jutok, hogy ők valószínűleg hosszabb időre terveznek itt maradni, ha hajlandóak és képesek is használni a nyelvet. Ha (még) nem is tökéletesen sajátították el, eleve mutatnak egy integrációs szándékot, és erőfeszítésükre valószínűleg pozitív visszajelzéseket kapnak a magyar környezettől, ami tovább erősíti az attitűdjüket. Ezen a ponton igazolódni látom azt az állandó törekvésünket, hogy az ügyfelezésben a magyar nyelv használatát "forszírozzuk", globálisan pedig a nyelvtanítás sarkalatos szerepét az integrációs politikákban.” (Andrási Júlia)

„A gyerektáborban a négy kis koszovói kislány lett a felügyeletemre bízva. Mikor megpróbáltam beszélgetni velük, akkor derült ki számomra, hogy csak albánul beszélnek. Én viszont azon a nyelven egy szót sem tudok. Megijedtem, hogyan tudunk majd kommunikálni az egy hét alatt. De a félelmem alaptalannak bizonyult. A mutogatás és egymás tanítása a másik nyelv alapszavaira most is tökéletesen működött. Az egy hetes gyerektábor végén a lányokkal már albán-magyar keveréknyelven "beszélgettünk". A kedvencük az esti lefekvést megelőző „pizsama” kiáltásom lett. Tudták, hogy ez azt jelenti, fel kell venniük a pizsamájukat.” (Takács Emőke)