2007 februárjában a felnőtt magyar lakosság mindössze tíz százaléka nyilatkozott úgy, hogy Magyarországnak minden menedékkérőt be kellene fogadnia, a lakosság harminc százaléka viszont senkit nem engedne be az országba. A többiek mérlegelnének, ám a határon túli magyarokon kívül egyetlen népcsoportot sem látnának szívesen. Az arabok, kínaiak, oroszok és románok mellett a pirézeket sem fogadnánk be – még szerencse, hogy ők legalább nem léteznek.

Honnan ez az elutasítás?

Tele lenne az ország menekülttel? Elkapkodnák a jól fizető munkahelyeket a magyarok elől? Magyarország túlságosan is engedékeny a védelmet kérőkkel szemben?

A tények mást mutatnak:

2006-ban 2.117 menedékkérő érkezett Magyarországra, közülük mindössze 99-en kaptak menekült státuszt. Ha az elmúlt öt év adatait nézzük, akkor sem változik számottevően a helyzet: 2002 és 2006 között összesen 14.139-en kértek menedéket Magyarországon, közülük csupán 627-et ismertek el menekültként a magyar hatóságok, a többiek néhány hónap elteltével hazatértek, vagy továbbutaztak.

2006-ban tehát minden 4.800 magyar lakosra jutott egy menedékkérő, és minden 103.000 honfitársunkra (egy nagyobbfajta megyeszékhely lakossága) egy elismert menekült. Többségünk valószínűleg életében nem találkozott még menekülttel.

A munkavállalással kapcsolatban hasonló a helyzet. A menedékkérők gyakorlatilag nem vállalhatnak munkát Magyarországon így ők semmiféle konkurenciát nem jelentenek az állástalanok, vagy a vállalati előmenetelüket építők számára. Az elismert menekültekkel már más a helyzet, ők a magyar állampolgárokhoz hasonlóan dolgozhatnak – és általában dolgoznak is. Egy 2005-ben készült felmérés szerint a Magyarországon élő menekültek száma 700-750 fő lehet, összesen. Közülük legfeljebb 600-an lehetnek munkaképes korúak, többségük dolgozik is. Az idén júniusban 37.000 betöltetlen álláshely szerepelt a munkaügyi központok nyilvántartásában, ha minden menekült „elvenne” egyet a magyar álláskeresők elől, még mindig megmaradna az álláshelyek 98,4 százaléka, ami azért nem kevés.

Magyarország 1989-ben vállalt alkotmányos és nemzetközi jogi kötelezettséget arra, hogy befogadja és védelmezi azokat akik „faji, vallási okok, nemzeti hovatartozásuk, avagy politikai meggyőződésük miatti üldözéstől való megalapozott félelmük következtében az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodnak, és nem tudják, vagy az üldözéstől való félelmükben nem kívánják annak az országnak a védelmét igénybe venni…”.
1989 óta kevesebb, mint 6.000 ember kapott védelmet Magyarországon, közülük csupán hétszázan élnek ma is köztünk menekültként.

Ne féljünk tőlük! És a pirézektől se!