Közösségi Rádió- Balaton

2017/09/10

Nekünk a Balaton a Riviéra. De kinek is?

A nyáron egy egész napos kirándulást szerveztünk Tihanyba itt élő külföldieknek, hogy megnézhessék az ország egyik látványosságát: a híres Balatont.

podcast.png

Kirándulásunk előtti hetekben épp bejárta a sajtót, hogy egy másik szervezet, a Migration Aid, családokat vinne a Keszthelyre, további félelmet és felháborodást keltve a migránsok miatt már eleve aggódó (vagy épp a hírek által aggasztott) tömegekben. Ennek ellenére minket és az általunk meghívott menekülteket, bevándorlókat szerencsére nem érte semmi attrocitás, sőt egy nagyon jó közösségi élményt tudtunk adni a résztvevőknek. Na de mire is jók ezek a közösségi programok? Adásunkban a közösségépítésről, migránsokkal való közösségi szociális munkáról beszélgettünk egymásközt, a Menedék Egyesület munkatársai.

 

Bár a balatoni kirándulás volt az első olyan közösségi programunk idén, ami nagyobb média figyelmet kapott, valójában rendszeresen szervezünk programokat itt élő külföldieknek, igaz, nagyrészt Budapesten. Egyik célunk amellett, hogy közösséget építünk és menekültek-bevándorlók egymás közötti kapcsolatait erősítjük, az integrációjuk segítése is. Nem csak az egzisztenciális kérdésekben, hogy munkát és lakást találjanak, hanem hogy jobban megismerjék, megértsék és megszeressék azt a helyet, ahol élnek. A beszélgetésben részt vett Peti, aki mesélt a városi sétákról, amiket a Menedéknél vezet. Menekültekkel bejárta már a belvárost, az Andrássy utat, és a 8. Kerületet, ahol beszélt Budapest és Magyarország történetéről, kultúrájáról. Noémi mesélt a menekültekkel szervezett közös főzésekről, vacsorákról, Ilaha kolléganőnk pedig a hetente szervezett női programról. A programok témáján túl mesélt arról is, hogy milyen élményei és nehézségei vannak fejkendős nőknek Budapesten.

 

 

,
Címkék