Nyári gyerektábor Velencén

2009/08/05
Törzs
2009. július 6.-12. között Egyesületünk Velencén táboroztatott 8 és 15 év közötti menedékjogot kérő, befogadott, elismert menekült, oltalmazott és külföldi származású, de már magyar állampolgár gyerekeket. Az eseményen 40 gyerek vett részt, a szervezők munkáját az Egyesület munkatársai, önkéntesei, valamint ¬- évekkel ezelőtt gyerekként maguk is táborozó – „ifivezetők” segítették. A mostoha időjárás miatt a gyerekek nem sokszor mártózhattak meg a Velencei-tó hűs vizében, de az elmaradt strandolásért számos más program kárpótolta a táborozókat: hip-hop táncot tanultak profi táncoktatótól, körbehajózták a Velencei-tavat, számos sportágban és erőpróbán mérettették meg tudásukat, kézműves foglalkozásokon övet készítettek, gyöngyöt fűztek, üveget festettek, kendőt batikoltak és poháralátéteket dekupázsoltak. Az egy hét alatt több alkalommal is összemérték erejüket, ügyességüket, tudásukat és leleményességüket a „sellőfiúk és sellőlányok”, a „víziszörnyek”, valamint a „halak és más tengeri állatok” csapatai. Az utolsó este táncolva, verselve, magyar dalokat énekelve mutatták meg egymásnak tehetségüket, humorukat és eredetiségüket. A bemutatkozó eladások után – a búcsúest hagyományait követve – fergeteges diszkó zárta a hetet. Az együtt töltött idő alatt a gyerekek sokat tanultak egymástól, sok mindenre megtanították egymást, és ami a legfontosabb: színes, eseménydús, kalandos és önfeledt napokat töltöttek el Velencén, ami gyerekeknek és felnőtt kísérőknek egyaránt feledhetetlen élmény volt. Boldogan és szomorúan indult a kis csapat vasárnap „haza”: ki-ki magánszálláson élő családjához, a debreceni befogadó állomásra, a bicskei előintegrációs állomásra vagy a letenyei gyermekotthonba. A táborozást magánadományozó, valamint a „Szolidaritási és Migrációs Áramlások Igazgatása” program Európai Menekültügyi Alapja és Európai Integrációs Alapja támogatta. A táborról készült riportot az alábbi linken olvashatják: http://www.origo.hu/itthon/20090709-menekult-gyerekek-taboroztak-velencen-a-menedek-alapitvany-szervezeseben.html