Kósa Gabiék otthonában rendszeres a vendégfogadás: hol közös étkezésre, hol csak egy teára jön valakinek vendége az öt családtag közül. Mongolok még sosem jöttek vendégségbe - egyikükhöz sem. Mire a vendégek megjöttek, minden készen állt. Addig azonban sok kéz nyüzsgött a konyhában. Először az a zakuszkával töltött kalács készült el, amit nem terveztek feltálalni, búcsúajándéknak szánták. Aztán kisült a régi családi recept alapján készült almás pite, megfőtt az aszalt szilvás káposztaleves, összerottyant a tokány és elkészült a puliszka, a saláta. A találkozás előtt beszéltünk arról, hogy vajon mit esznek és mit nem esznek a mongolok általában. A vendégségbe érkező család minden várakozáson felül nyitott és kedves volt. A közös étkezés átcsapott hosszas beszélgetésbe - mint amikor ritkán látott régi ismerős jön el hozzánk. A sok különleges fogás ellenére ez az este nem a gasztronómiai közeledésről szólt, hanem a magától értetődő találkozásról.
