Menekültek a rács mögött

2010/11/16
Törzs
Ahmed és Mohammad iraki kurd testvérpár. Szinte még gyerekek. Lassan egy hónapja tartózkodnak az ország egyik idegenrendészeti fogdáján a teljes kétségbeesés határán, tehetetlenül. Nem értik, mit keresnek egy zárkában, hiszen nem követtek el semmit, csak az életüket mentették, amikor elmenekültek az otthoni öldöklés elől. Meddig tarthat ez az egész, és mi történik, ha véget ér? Vodál Anita | Népszabadság | 2010. november 15. A fiúkat Németországban kapták el, és szüleik nélkül toloncolták vissza őket Magyarországra, ahol először léptek be a menekültügyi eljárás útvesztőjébe. Menedékkérelmüket most a magyar hatóságok vizsgálják. Az Európai Unió úgynevezett „Dublini rendelete” alapján ugyanis – megelőzve az esetleges visszaélések lehetőségét – az Európai Unióban minden egyes menedékkérelmet csak egy állam bírálhat el. Általános szabály szerint az, amelynek területére az illető először lépett be. Így került vissza a két kurd fiú is Magyarországra, az ország egyik idegenrendészeti fogdájába, ahol börtönkörülmények között töltenek el hat teljes hónapot anélkül, hogy a magyar állam részéről bármilyen, számukra érthető és értelmezhető tájékoztatásban részesülnének jövőjüket és kilátásaikat illetően. A mostani szabályozás szerint ugyanis azok a külföldi vagy ismeretlen állampolgárságú személyek, akik hamis iratokkal, avagy iratok hiányában – esetlegesen embercsempész segítségével – lépnek be Magyarország területére, idegenrendészeti eljárásba és ezáltal általában hat hónapos őrizetbe kerülnek. 2010 tavaszán a négy állandó jelleggel működő idegenrendészeti fogda mellett újabb tízet létesítettek, amelyek közül néhányat azóta bezártak. A létesítés helyett talán inkább az átalakítás a megfelelő kifejezés, hiszen ezeket olyan rendőrségi fogdákból alakították ki, ahol korábban csupán napokat töltöttek a fogvatartottak. A rövid tartamú őrizet tekintetében azonban mások az elvárható körülmények, mint hónapokig tartó elzárás esetén. Sokszor még olyan alapfeltételek sem biztosítottak, mint a napi minimum egy óra szabad levegőn tartózkodás, a megfelelő higiéniai körülmények, s a szakképzett, hozzáértő őrszemélyzet. Mindezeken túl a külföldi állampolgárok fogvatartása eltérő bánásmódot és többletfeltételek biztosítását feltételezi. Elég, ha a nyelvi nehézségekre, a kulturális különbségekre vagy a vallási szokásokra gondolunk. A fogvatartottak és a fogvatartók eltérő társadalmikulturális háttere számos problémát vethet fel. Elég, ha a ramadán idején szokásos naplemente utáni étkezésre és közösségi életre gondolnunk. Bizonyos vallási közegben az általános magyar (európai) szokásokhoz képest nagyobb jelentőségű a napi többszöri ima, a vallási ünnepek megtartása, ami az idegenrendészeti őrizet alatt meglehetősen korlátozott. A fogvatartottak számára érthető nyelven való tájékoztatás, a vallási szokásoknak megfelelő étkeztetés biztosítása, vagy a magyartól eltérő kulturális háttérből adódó különbségek tiszteletben tartása olyan feltételek, amelyek hiányában a fogvatartás súlyos lelki sérüléseket és agresszív kon. iktusokhoz vezető frusztrációt okoz. A helyzet tehát jelenleg is súlyosan kifogásolható emberi jogi szempontból, de még sokkal rosszabb is lehet. Az Országgyűlés hamarosan szavaz az idegenrendészeti törvénycsomag módosításáról. Az előterjesztés jelentős szigorításokat tartalmaz, ellentmond az 1989-es New York-i Gyermekjogi Egyezménynek, több európai uniós irányelvnek, s indokolatlan és aránytalan szabadságkorlátozást ír elő. Például duplájára emelné a fogvatartás idejét. A fentiek alapján tudhatjuk, hogy ez mit jelent. Az EU Alapjogi Ügynöksége arra ösztönzi a tagállamokat, hogy ne lépjék túl az idegenrendészeti fogvatartás hat hónapos időtartamát. A módosító javaslat pont ezzel ellentétes. Az indokolás nem tartalmaz utalást arra nézve, hogy készült-e hatástanulmány, vagy statisztikai adatgyűjtés, amely megalapozná a feltevést, hogy a szabadság tizenkét hónapos, súlyos korlátozása növelné a kiutasítás sikeres végrehajtásának esélyét. Ha ugyanis már az eddigi maximum, a hat hónap eltelte előtt is nyilvánvaló volt, hogy az elrendelt kiutasítás végrehajtása nem lehetséges, az őrizet további hat hónappal való meghosszabbítása sem jelent megnyugtató megoldást, viszont súlyosan, aránytalanul korlátozza a harmadik országbeli állampolgár személyes szabadságát. Mind az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, mind a Magyar Helsinki Bizottság és a Menedék Egyesület számos ésszerű és racionális érvet sorakoztatott fel a felesleges szigorítások ellenében. A nyugat-európai tapasztalatok azt mutatják, hogy bár szükség lehet többhónapnyi előkészítésre egy kiutasítás végrehajtása érdekében, a tényleges kitoloncolás esélye folyamatosan csökken az idő múlásával. Az elhúzódó idegenrendészeti őrizet rettentően költséges is, amiről a törvényjavaslat indoklása mélyen hallgat. A Helsinki Bizottság számításai szerint a szigorítás minimum kétmilliárd forintba kerülne a magyar adófizetőknek. Számos más, aránytalanul szigorú rendelkezést is tartalmaz a törvényjavaslat. Az egyik legproblematikusabb része a hatékony jogorvoslathoz való jog alkotmányos elvét sérti, amikor a menedékjogi eljárásban kötelezővé teszi a felülvizsgálati kérelem személyes benyújtását. Mivel a legtöbb első fokon elutasított menedékkérő idegenrendészeti őrizetben van, képtelen személyesen megjelenni az általában másik városban működő menekültügyi hatóságnál. Az emberi sorsokról –akár életről-halálról – döntő egyetlen jogorvoslati lehetőséget így az új szabályozás ellehetetleníti, kiteszi a kérelmezőt a vele közös nyelvet nem beszélő fogdaőrök és az ügyben „ellenérdekelt” menekültügyi hatóság kényének-kedvének. Ha elfogadják a törvényjavaslatot, lehetővé válik a kiskorúak és a gyermekes családok idegenrendészeti fogvatartása is. Ez súlyosan sértené a Magyarország által is rati. kált 1989. évi New York-i Gyermekjogi Egyezményt, pontosabban az ebben foglalt garanciális jelentőségű alapelvet, miszerint az eljáró hatóságok minden döntésük meghozatalakor a gyermek mindenek felett álló érdekét kötelesek elsősorban figyelembe venni. Számos széles körű nemzetközi kutatás igazolta, hogy az idegenrendészeti őrizet olyan súlyos szabadságkorlátozó intézkedés, amely különlegesen káros a gyermekek fizikai és lelki fejlődésére nézve. Erre tekintettel a legtöbb európai ország (pl. Németország, Svédország vagy Franciaország) tartózkodik a gyermekek idegenrendészeti őrizetétől. Az Egyesült Királyság bevándorlásügyi minisztere is jelezte, hogy módosítani kíván a korábbi jogszabályokon és meg fogja szüntetni a gyermekek idegenrendészeti fogvatartását. Amarkhil egy 15 éves fiú, aki embercsempészek közreműködésével menekült el Afganisztánból, ahol a családját a szeme láttára ölték meg, és senkije sem maradt. Magyarországra került, ahol miután az illetékes hatóság elismerte menekültként, hasonló korú társaival együtt, a szörnyű múltat hátrahagyva, kezdte meg a beilleszkedést az őt befogadó társadalomba. Magyarul tanul, iskolába jár és délutánonként focizik a hasonló korú magyar osztálytársakkal. Ha Amarkhil az új szabályozás életbe lépése után érkezne hozzánk, másképp alakulna a sorsa. Szinte biztosan harminc napra bedugták volna egy idegenrendészeti fogdába, amely semmilyen szempontból nem alkalmas hely egy súlyos traumákon átesett gyermek elhelyezésére. A rácsok mögött eltöltött idő alatt – megfelelő gondoskodás, pszicho-szociális segítség, játéklehetőség és szabad mozgás hiányában – valószínűleg oly mértékben sérült volna mind fizikailag, mind lelkileg, hogy sosem áll talpra. Az idegenrendészeti törvénycsomag,ha tényleg megszavazzák, várhatóan december 24-én lép hatályba. Így az Amarkhilhoz hasonló sorsú gyerekek idén zárkát és bilincset kapnak karácsonyra egy olyan szabálysértés (jogellenes határátlépés) elkövetése miatt, amelynek jogi megítélése a gyorshajtással vagy a tilosban parkolással azonos, s amelynek következményei alól a nemzetközi jog felmenti a menekülteket. A szerző a Magyar Helsinki Bizottság munkatársa http://nol.hu/velemeny/20101115-menekultek_a_racs_mogott