Elérhető a "Tegyünk együtt az integrációért!" című online kiadványunk!

2018/04/05
Short description

A kiadvány célja, hogy bemutassa azokat a szervezeteket, amelyek 2016 és 2018 között a harmadik országbeli állampolgárok és a nemzetközi védelemben részesülő személyek társadalmi beilleszkedésének támogatásával foglalkoznak.

Törzs

A „Működjünk együtt!” című, 2.2.15/3-2016-00001 azonosítószámú projektünk keretében készült kiadvány célja, hogy bemutassa azokat a szervezeteket, amelyek 2016 és 2018 között a harmadik országbeli állampolgárok és a nemzetközi védelemben részesülő személyek társadalmi beilleszkedésének támogatásával foglalkoznak az Európai Unió és a Belügyminisztérium társfinanszírozásával megvalósított Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap támogatásának köszönhetően. 

A kiadvány ingyenesen letölthető a csatolmányból, valamint az egyéb szakmai segédanyagokat is tartalmazó online felületünkről, a Tudástárról is.

Fontos számunkra, hogy mind a szolgáltatásokat szervező civil és állami szereplők, mind a hozzájuk segítségért forduló személyek ismerjék a lehetőségeket, és szükség szerint kapcsolatba léphessenek egymással.

TEGYÜNK EGYÜTT AZ INTEGRÁCIÓÉRT! 

Belügyi Alapok logó