A leterített jog

A Menedék- Migránsokat Segítő Egyesület és a Magyar Helsinki Bizottság közös nyilatkozata a szeptember 15-e óta hatályos szabályokról.

A magyar-szerb határnál létrehozott két konténer-sor („tranzit zóna”) és az azokban lefolytatott eljárás jogsértő, embertelen és nemzetközi kapcsolatainkra ártalmas.

A konténerekben a ruházatátvizsgálás és a fényképezés/ujjlenyomatvétel után a kérelmezőnek egy különösen gyors eljárásban – amelyben a tolmács csak telefonon működik közre – átadják azt a határozatot, amely szerint nem Magyarországnak, hanem Szerbiának kell eljárnia az ügyében. Vagyis nem azt mondja ki a határozat, hogy a kérelmező nem menekült, hanem azt, hogy a „kell-e menedékjogot biztosítani a kérelmezőnek?” kérdést Szerbiának kell eldöntenie, s ha menekült, akkor Szerbiának kell ellátásáról gondoskodnia addig, amíg a saját lábán megáll. Az Európai Unió statisztikái szerint a szír, afgán és iraki kérelmezők 75 – 95 %-a menekült.

A magyar állam a területén beadott kérelmek elfogadhatatlannak nyilvánításával az érdemi eljárás lefolytatásának és a menedék nyújtásának feladatát áthárítja Szerbiára. Mégpedig egy többszörösen jogsértő eljárásban. A kialakult helyzet legkritikusabb pontjai a következők:

  1. Szerbia nem biztonságos ország, még akkor sem, ha a kormány rendeletében ezt állítja róla. A szerbiai viszonyokat a kormánynál sokkal behatóbban ismerő ENSZ Menekültügyi Főbiztosság, az Amnesty International és a magyar Kúria is ellenkezőleg gondolja. Szerbia 2013-ban a sok ezer kérelmező közül két török és két szír állampolgárnak nyújtott védelmet, 2014-ben még több kérelmező közül 1 török és öt szír.
  2. Eszerint a kérelmet nem szabadna elfogadhatatlannak tekinteni. Ha a BÁH mégis ezen az alapon akarja lezárni az ügyet – nem döntvén arról menekült-e a személy vagy sem – a kérelmező felülvizsgálati kérelmet nyújthat be, amelynek a kiutasítás végrehajtására halasztó hatálya van – törvény szerint. A gyakorlatban azonban a kérelmezőt azonnal kikísérik a kerítés és a magyar-szerb határ közötti keskeny sávba. Így a hatékony jogorvoslathoz való joga elenyészik, hiszen étlen-szomjan a termőföldön ülve aligha lesz abban a helyzetben, hogy olyan iratot szerkesszen, amelynek az alapján a szegedi bíróság kimondhatja, hogy a hatóság tévedett, mert az adott személy tekintetében Szerbia nem biztonságos, így ügyét érdemben kell vizsgálni.  A hatékony jogorvoslat hiánya nyilvánul meg a kiutasítás elleni védekezés lehetőségének elfojtásában is. Miképp tudna a kiutasított a kiutasítás jogszerűségét vizsgáló bírósági eljárásban a kerítés túloldaláról részt venni?!
  3. A bánásmód embertelen, a kérelmezők túlnyomó többsége menekült, akinek a védelmére Magyarország az 1951.évi genfi egyezményben kötelezettséget vállalt és ez az egyezmény nem ismeri a biztonságos harmadik ország kibúvóját. Vagyis: a magyar hatóságok valóságos menekülteket lényegében kilöknek a két ország határterületére, ahol semmilyen infrastruktúra nincs és semmilyen garancia nincs arra, hogy Szerbia ügyükben el fog járni.
  4. Az eljárás sérti a magyar-szerb határon történő visszaadásra vonatkozó EU-Szerbia egyezményt.  A 2007. évi egyezmény szerint „egy személy visszaadatását megelőzően Szerbia és [Magyarország] illetékes hatóságai írásban előre rögzítik az átadás időpontját, a belépés helyét, az esetleges kíséretet és az átadásra vonatkozó egyéb szükséges információt.” Ebből semmi sem valósul meg, amikor a kérelmezőt kiutasítják és a határra kísérik.
  5. Az eljárás sérti a menekülő és a biztonságos harmadik ország informálására vonatkozó kötelezettséget. Az úgynevezett eljárási irányelv vonatkozó szabálya szerint ha egy államban alkalmazzák a biztonságos harmadik ország kategóriáját, akkor „a kérelmező számára kiállítanak egy dokumentumot, amely a harmadik ország hatóságait az illető ország nyelvén tájékoztatja, hogy a menedékjog iránti kérelmet érdemben nem vizsgálták.” Ez most nem történik meg, így EU kötelezettségszegés.
  6. Az eljárás megtévesztő. A magyar hatóságok azt a képzetet keltik, hogy a konténer-sor nincs Magyarország területén, aki oda belép, még nem lépett be Magyarországra. Ez nem igaz. Nincs „senkiföldje” a két ország között, a konténer-sor magyar terület, ahol magyar törvényeknek kellene érvényesülnie. Ebből az is következik, hogy akinek a kérelmét befogadhatatlannak találják – ismételjük: nem azt mondják ki róla, hogy nem menekült, csak azt, hogy ügyében Szerbiának kellene eljárnia! – azt a rendőr nem Szerbiába kíséri a kiutasítás nyomán, nem is a „senkiföldjére”, hanem a kerítés Szerbia felőli oldalán levő magyar területre. Ha Szerbia – joggal, hiszen a vonatkozó eljárást Magyarország nem követi – megtagadja, hogy ezt a személyt visszaengedje, akkor magyar területen marad – a semmiben. Ez is embertelen bánásmód.
  7. Az eljárás alkalmatlan a probléma kezelésére: napi száz kérelemről döntenek, miközben több százan, akár több ezren keresnek oltalmat. A feltorlódó sokaságban - okkal – nőni fog a feszültség.
  8. Az eljárás tönkreteszi a szomszédsági kapcsolatainkat. Ha Magyarország áttereli az útvonalat Horvátország és Szlovénia felé ezzel azt juttatja kifejezésre: nincs benne semmi szolidaritás, rövidlátó és önző politikát folytat. Ha azt reméli, hogy a 7,5 milliós Szerbia fog eljárni az idén rajta keresztül érkező két háromszázezer ember ügyében és fog menedéket nyújtani az arra jogosult 70-90 százaléknak, akkor politikailag vak, és a lehetetlent kívánja, megrontva ezzel a kényesen óvandó jó magyar-szerb kapcsolatokat.

 

Budapest, 2015. szeptember 16.