Városi séta II. -"Hétker"

02/07/2017

Azért az úgynevezett “régi zsidónegyed”- senki nem hívja így, max a modoros stílusban megírt útikalauzok, egyébként a “hétker” köszöni, a neve ez- nem adta könnyen magát a legutóbbi városi sétán, nekem legalábbis az a banális érzésem volt sétavezetés közben, hogy az az irányított szemlélő tekintet, amibe a séta tematikája (gettó, zsidó mindennapok, passzázsok, átjáróházak) a résztvevőket helyezi nem elég: lehet, de valami nagyon fontos kimarad, ha a hétkerben csak a néző szerepében “vagyogatunk”. - Legutóbbi városi sétánkat a "hétker"-ben tartottuk, majd a Szimplában főztünk közösen. Az estéről Forgách Péter írt beszámolót.

Azért az úgynevezett “régi zsidónegyed”- senki nem hívja így, max a modoros stílusban megírt útikalauzok, egyébként a “hétker” köszöni, a neve ez- nem adta könnyen magát a legutóbbi városi sétán, nekem legalábbis az a banális érzésem volt sétavezetés közben, hogy az az irányított szemlélő tekintet, amibe a séta tematikája (gettó, zsidó mindennapok, passzázsok, átjáróházak) a résztvevőket helyezi nem elég: lehet, de valami nagyon fontos kimarad, ha a hétkerben csak a néző szerepében “vagyogatunk”.

Patetikusan azt is mondhatnám (kicsit az útikalaúzok modorában), hogy “megélni” kell ezt a helyet (belakni, visszajárni, “lakozni” benne, etc..), mert különben megette a fene a Rumbach utcai zsinagógát (egyébként egyszer már tényleg majdnem megette, most elég szépen felújítják és sok nagyon jó programot is szerveznek oda, de a hitéletnek ott már csak a szelleme, de inkább a hűlt helye van) meg az átjáróházakat, amikben a séta egyébként egy klassz szellemidézés (hitéleti), mert ezek úgy és azért épültek kedves kíváncsi arra járó, hogy imaidőben könnyebben és időben lehessen eljutni a zsinagógába, ne kelljen a bérházakat kerülgetni. Ezeknek a zömét le is zárják a bérházak: sic transit gloria, a dicsőség helyett ott maradt a szégyen és a visszhangos hiány- hát, épül rá valami egészen más, élő és egyedi , ilyen egy nagyváros építészeti, kulturális, történelmi architektonikája. Nagyjából -pontos szám is van- 30-an voltunk a sétán: szírek, afgánok, szudániak, magyarok, nem is tudom. Egy szudáni és egy afgán fiú végig mellettem volt, kezükben jegyzetfüzet és nehezen hervadó kíváncsíság: mettől-meddig, miért, hányan, mi van/volt, egyáltalán: magyarok, mondjatok már el magatokról amennyit tudtok, mert piszokkíváncsiak vagyunk, ugyanis mi is azok leszünk hamarosan.

A séta végén megérkeztünk a Szimplába, ahol közösen főztünk és láttuk vendégül egymást, a Ragályi Elemér egyik filmjét, a Remény útját néztük, aztán pedig koncert volt: etnozsizsegés csellóval, gitárral és keleti hangszerekkel, ahogy mondani szokoljuk akkor, amikor fogalmam nincs melyik hangszernek pontosan mi a neve és melyik nemzeté. Várom -hogyne várnám- a következő sétánkat, nem most vasárnap de a jövőhéten, hát, addig kikupálom magam magyarságból egy kicsit én is.