Velkám Májgrentsz! – Médiakampányt és lakáskiadó programot indít a Menedék a befogadóbb társadalomért

10/09/2015
Törzs

Az elmúlt fél év egész Európát érintő menekültügyi helyzete és a körülötte kialakult heves vita következményeképpen azt tapasztaljuk, hogy az eddiginél is nehezebb helyzetben vannak azok a külföldiek, akik Magyarországon szeretnének beilleszkedni, munkát találni, lakást bérelni. Sok esetben nem is (csak) a nehéz anyagi helyzet az, ami akadályozza a boldogulásukat, hanem a többségi társadalom előítéletessége, az idegenektől – az ismeretlentől – való félelme, távolságtartása.

A Menedék Egyesület a Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával indítja el Velkám Májgrentsz! című kampányát, amelynek célja az előítéletesség és az idegenektől való félelem enyítése, valamint az, hogy a gyakorlatban is segítse az itt élő migránsok könnyebb lakáshoz jutását. A közismert közéleti szereplők részvételével megvalósuló médiakampány betekintést enged az itt élő külföldiek életébe és személyes történeteikbe, közelebb hozva őket a többségi társadalom tagjaihoz. Az elfogadásra és befogadásra buzditó pozitív kampány mellett a projekt keretében létrehozunk egy adatbázist azokból a jelentkezőkből, akik szeretnék a lakásukat vagy a szobájukat kiadni itt élő migránsoknak, és összekötjük őket azokkal, akiknek nehézséget okoz albérletet találni. Annak érdekében, hogy hosszú távon is segíteni tudjuk a migránsok könnyebb beilleszkedését hazánkban, a programba bekerülő lakás- vagy szobakiadókat szociális munkás és interkulturális közvetítő mentorálja, vagyis segíti a felmerülő kérdések megválaszolásában, a zökkenőmentes együttműködésben és reményeink szerint egy szorosabb viszony kialakításában.
A novemberben megvalósuló médiakampány és az azt követően induló lakáskiadó program így lehetőséget kínál mindazok számára, akik szeretnének velünk együtt tenni egy befogadóbb társadalomért.