Horizont

A projekt célja, hogy az állami támogatás nyújtotta szolgáltatások kiegészítésével a menekültek és oltalmazottak társadalmi beilleszkedése javuljon, Magyarországon tényleges és tartós védelmet élvezhessenek, és minél kevesebben kényszerüljenek közülük más országba vándorolni a nagyobb biztonság reményében.

Project duration
2014
Responsible for the project
Lippényi Dóra
Supporter
Európai Menekültügyi Alap

A 2013-ban indított két éves projekt célja, hogy az állami támogatás nyújtotta szolgáltatások kiegészítésével a menekültek és oltalmazottak társadalmi beilleszkedése javuljon, Magyarországon tényleges és tartós védelmet élvezhessenek, és minél kevesebben kényszerüljenek közülük más országba vándorolni a nagyobb biztonság reményében.

A sikeres beilleszkedéshez jelentős kezdeti támogatásra van szükség. A jogszabályokkal, intézményi és társadalmi viszonyokkal, kulturális szokásokkal való megismerkedés, a megfelelő lakhatási és jövedelemszerző tevékenység találása, a személyes kötődések kialakítása és a magyar nyelv elsajátítása alapvető feltétele a sikeres integrációnak.

A projekt a két éves ciklus második évébe érve folytatja a megkezdett tevékenységeket, a szükségletekre a szociális munka módszerével, azon belül az egyéni, csoportos és közösségi szociális munka eszközeivel és lehetőségeivel igyekszik reagálni.

A projekt a szociális csoportmunka módszerével lehetőséget kíván nyújtani elsősorban gyerekek, nők, családok számára a hasonló helyzetben lévő társaikkal való kapcsolattartásra, személyes hálózatok kialakítására és ápolására, nehézségeik közös megoldására, sikereik társas megélésére.

A közösségi szociális munka eszközeivel a menekült és oltalmazott ügyfelek önszervező, kezdeményező, aktív társadalmi részvételét kívánjuk erősíteni. A tevékenység során igyekszünk közösséget formálni, és lehetőséget adni arra, hogy készségeket sajátíthassanak el közösségük hatékonyabb képviselete érdekében. Fontos cél, hogy az érintettek mint a társadalom egyenrangú tagjai láttassák magukat, képesek legyenek közösségként kapcsolatba lépni a befogadó társadalommal, így befolyásolják a róluk kialakuló gyakran negatív sztereotípiákat.

Az egyéni esetmunka módszerével segítséget kívánunk adni az intézményes, bürokratikus, hivatali, oktatási rendszerben, lakáspiacon, munkaerőpiacon való eligazodáshoz, a jogosultságokhoz való hozzájutáshoz, az önálló életvezetés kialakításához, a családon belüli nehézségek leküzdésében, az egyéni megküzdési stratégiák fejlesztésében.  

A program keretében 2014. december 31.-ig komplex tanácsadó irodát működtetünk Budapesten, a 1082 Budapest, Vajdahunyad utca 13. szám alatt. Ugyanitt valósulnak meg a közösségi és csoportfoglalkozások, az álláskereső klub, az életvezetési-és álláskeresési tréningek, valamint az önkéntesek által tartott foglalkozások is. (Bővebben erről az „Ügyfélfogadás” menüpont alatt)

A tanácsadás mellett az ügyfeleink egyéni szükségletei alapján biztosítunk pszichológiai konzultációt, szervezünk álláskeresési, valamint életvezetési csoportot. Önkéntesek bevonásával pedagógiai célú tevékenységet folytatunk 300 résztvevővel, amelynek során a kulturális szokásokkal való ismerkedést, illetve a magyar nyelv, írás, olvasás elsajátítását tudjuk elősegíteni. Nyáron 10 gyerek táboroztatását biztosítjuk.