Nyári tábor Balatonfenyves 2003. július 28. – augusztus 03.

Project duration
2003
Supporter
MKB – Euroleasing Rt., Novartis Rt., GYISM, Fővárosi Szociális Közalapítvány

A Menedék Egyesület 1999 óta szervez menekültek gyermekei számára nyári táborokat. Az elmúlt nyáron ötödszörre sikerült Egyesületünknek az 5 és 16 év közötti gyermekek nyári üdülését megszerveznie. A részvevők többsége táborból kiköltözött, Budapesten lakó szülők gyermeke volt, de voltak olyanok is, akik a debreceni befogadóállomásról, illetve a nagykanizsai közösségi szállásról érkeztek. Sokan közülük már a korábbi nyári táborokból ismerték egymást, de szívesen és barátságosan fogadták új társaikat, akik így gyorsan és könnyedén illeszkedtek be a csoportba. 2003-ban a balatonfenyvesi gyermeküdülőben – a Balaton közvetlen közelében – sikerült a nyári tábort lebonyolítanunk. A csoport 50 gyermekből és 12 kísérő felnőttből (a Menedék Egyesület munkatársaiból) állt.