INVOLVE – bevándorlók integrációja önkéntes foglalkoztatáson keresztül

Project duration
2006
Supporter
Európai Unió

Időtartam: 2005 június – 2006 szeptember Az INVOLVE projekt hat ország (Ausztria, Franciaország, Hollandia, Spanyolország, Nagy-Britannia és Magyarország) együttműködésén alapul, koordinátor a brüsszeli székhelyű CEV (the European Volunteer Centre), a projektet az Európai Unió az INTI-n keresztül finanszírozza. A project célja, hogy feltárja az Unión kívülről érkező bevándorlók önkéntes foglalkoztatáson keresztüli integrációjának lehetőségeit. A résztvevő országokból érkezett szakértők nemzetközi szemináriumokon mutatják be eddigi eredményeiket, és vitatják meg a felmerülő nehézségeket. Fontos, hogy a jól működő gyakorlatokat átvehessék egymástól a résztvevők, illetve a rendelkezésre álló tapasztalatokkal segítsék egymást a témában érintettek. A szemináriumokon a civil szféra, a gazdaság és a politikai döntéshozás képviselői együtt vesznek részt az önkéntesként dolgozó bevándorlókkal, így a nemzetközi együttműködésen túl a társadalom különböző szféráinak együttműködése is megvalósul.A nemzetközi szemináriumokon kívül minden országban kutatás készül, mely feltárja a bevándorlók önkéntes foglalkoztatásának jogi és gazdasági feltételeit, valamint a bevándorlók önkénteskedésének aktuális helyzetét. Ezekből az országjelentésekből, valamint a szemináriumok eredményeiből a témával foglalkozók hasznos információkat kaphatnak a bevándorlók önkéntes foglalkoztatásának európai helyzetéről. Habár Magyarországon nem kifejezetten jellemző, hogy a bevándorlók önkéntes munkát vállaljanak, találhatunk pozitív példákat, és büszkék lehetünk arra, hogy Magyarország azon néhány Uniós ország közé tartozik, ahol adottak a menedékkérők önkéntes foglakoztatásának jogi feltételei.